Egymás szemében cikkek

12 évesen férjhez adták, ő ma a világ egyik leggazdagabb nője

Gyermekmenyasszonyként elhurcolták, kegyetlenül bántak vele, ő mégis talpra állt és olyan életet választott, amelyben másokat segít. Nem mellesleg most egy multimilliomos cég vezérigazgatója. Mutatjuk, kit ér csodálni.

Kalpana Saroj – talán nem mond sokat ez a név, ám aki megismerkedik történetével, egy életre megjegyzi őt. Ugyanis amit ez a bátor nő véghez vitt, az nemcsak Indiában páratlan, hanem szinte az egész világon. Története gyönyörű példája annak, hogy mire képes egy megtört kislány, aki megtanul hinni önmagában és az életében. Felemelkedése megmutatja, hogy mennyi erő és bátorság lakozik azokban a nőkben, akik túl mernek lépni az árnyékukon.

A pokoltól a mennyországig

Az indiai Kalpana Saroj egy nyomornegyedben nőtt fel. A borzasztó körülmények közül 12 évesen került el, ám nem lett jobb sora. A kislányt ugyanis házasságba kényszerítették. Férjéhez és annak családjához kellett költöznie Mumbaiba. Ott folyamatosan megalázták és bántalmazták őt. Végül az apja mentette ki: Kalpana elhagyta a férjét és visszatért szülőfalujába. Mivel nem tudta feldolgozni, ami vele történt, öngyilkosságot akart elkövetni. A falu lakói kiközösítették a lányt, akinek nem maradt más választása, el kellett mennie. 16 évesen visszatért Mumbaiba, a nagybátyjával lakott. Egy ruhagyárban kapott munkát, a fizetésével a családját támogatta. Itt kezdődött karrierje. Akár napi 16 órát is dolgozott. A rendíthetetlen munkabírása meghozta gyümölcsét, rövidesen hitelből szabászüzletet nyitott, majd bútoráruháza lett.

12 évesen férjhez kényszerítették, ő ma a világ egyik leggazdagabbja
Fotó: Indiatimes

Mivel nem felejtette el, hogy honnan jött, és tudta, hogy segítenie kell a szegényeken, minden vállalkozását annak szentelte, hogy a legnehezebb körülmények között élőkért tegyen. Felkarolt olyan cégeket, amelyek szegényeket dolgoztatnak. A filmgyártásba is belefogott, ingatlanüzletet is létrehozott. Ő lett a Kamani Tubes Mumbai vezérigazgatója, amelyet maga virágoztatott fel.

A kemény lelkű, tiszta szívű nő minden útjába kerülő akadállyal szembeszállt. Kitört a legszegényebbek közül, hitével, kitartásával és akaratával India egyik leggazdagabb és befolyásos emberévé vált. A meggyötört kislány, akit 12 évesen férjhez adtak, olyan felnőtt lett, aki mindent megtesz az elesettekért, a diszkrimináció ellen harcol, és elutasítja az Indiában működő kasztrendszert. Inspiráló története példaértékű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top