Életmód

Karriertanácsok

Ha simán akarunk elõrehaladni pályánkon, mindennek kifogástalanul kell mûködnie, mint egy jól karbantartott autónak. Ez nem is olyan egyszerû. Vegyük sorra, mi okozhat gondot, és hogyan lehet megoldani!

Kopog a motor

Bajra gyanakodhatunk, ha folyamatosan gyanús zajokat észlelünk a motor felől – ugyanilyen intő jel, amikor valaki túl sokat panaszkodik a munkahelyén. Csak akkor bíráljunk, és kizárólag akkor hívjuk fel a figyelmet mások hibáira, ha annak komoly alapja van, különben hamarosan azt tapasztalhatjuk, hogy beteges nyavalygóként könyvelnek el a kollégáink, és főnökeink is elveszítik irántunk a bizalmukat. Végezzünk el egy egyszerű kísérletet! Figyeljük meg magunkat munkaidő alatt, és jegyezzük fel, hányszor támad kedvünk panaszkodni. Hazaérve jegyzeteink alapján gondoljuk végig: vajon minden esetben igazunk volt-e. Valószínűleg kiderül: kifogásaink jó része alaptalan, vagy az adott helyzetben nem lett volna helyénvaló. Ha mégsem így lenne – ideje másik munkahelyet keresni!

Felforrt a hűtővíz

A felfokozott helyzetekben is meg kell őriznünk nyugalmunkat, nem engedhetjük meg magunknak, hogy érzelmi kötésekkel veszélyeztessük előrejutásunkat. Kulcsfontosságú, hogy minden munkatársunkkal megtaláljuk a megfelelő hangot, s ez különösen vonatkozik a főnökeinkre. Ez még akkor is így van, ha emberileg és szakmailag sok kívánnivalót hagynak maguk után. Sőt ilyenkor kell igazán vigyázni. Hideg fej, józan mérlegelés – és a siker nem marad el!

Nem működik a duda

Az utakon gyakran előfordul, hogy a dallamkürt működtetésével balesetet előzünk meg, vagy ily módon figyelmeztetjük a többi vezetőt, hogy előzni készülünk. Fontos, hogy a munkahelyünkön is megszólaltassuk néha a dudát, azaz időnként fel kell hívnunk magunkra a többiek figyelmét. Aki csöndesen meghúzódik az árnyékban, és arra vár, hogy előbb-utóbb úgyis észreveszik és értékelik az érdemeit, az keservesen csalódhat. De vigyázat: ahogyan a közlekedésben, a munkahelyen is csak akkor folyamodhatunk ehhez az eszközhöz, ha valóban indokolt!

Kimerült az akkumulátor

Nincs kedvünk kora reggel munkába menni? Vasárnap ránk tör a kétségbeesés, amiért másnap ismét hétfő következik? Ahogyan az autónk sem működik kimerült akkumulátorral, úgy a karrierünk sem indul be, ha hiányzik az erő és az akarat. Ahelyett, hogy a külső tényezőket okolnánk, kötelezzük el magunkat a változás mellett: alakítsuk át életrendünket, vállaljunk új, érdekes feladatokat, és lehetőleg olyan emberekkel barátkozzunk, akiknek pozitív kisugárzása ösztönözhet bennünket.

Félrehúz a kormány

Az előrehaladáshoz elengedhetetlen a kiszemelt irány megtartása. A munka nem mehet a család, a szórakozás és a pihenés rovására, mert az egyensúly felborulása nagyon hamar megbosszulja magát, a hosszú távú károk pedig még nagyobbak lehetnek. Ha otthon is csak a munkahelyi gondjainkról tudunk beszélni, ha a túlóra miatt késve hozzuk el a gyereket a napköziből – ideje megvizsgálni, milyen javításokra szorul a kormánymű.

Rossz a lengéscsillapító

Az utakon huppanók, kisebb gödrök teszik kellemetlenné az előrehaladást. Az ilyen akadályok leküzdéséhez erős lengéscsillapítók kellenek, hiszen nem lehet minden buckát kikerülni. Túl nagy megpróbáltatást jelentenek a komoly feladatok? Könnyebb feladni álláspontunkat, mint vállalni a vitát, a konfliktust? Ideje megerősítenünk lengéscsillapítónkat, mert ha nincsenek munkahelyi kellemetlenségeink, ez arra utal, hogy nincs bátorságunk síkraszállni az igazunkért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése