Hirdetés a világhálón
Általános tendencia, hogy ha egy cégnek szüksége van például rendszergazdára vagy PR-menedzserre, akkor hirdetését a világhálón is közzéteszi. Hasonló módon járnak el a személyzeti tanácsadó cégek is, amelyek nemcsak az aktuális ajánlatokat közlik, hanem lehetőséget kínálnak arra a jövőbeni munkavállalóknak, hogy a nyilvántartásukba is bekerüljenek.
Elektronikus állásvadászok
Hazai becslések szerint a jelentkezéseknek már több mint egyharmada elektronikus úton érkezik a személyzeti tanácsadókhoz. Azok, akik ezt az utat választják, könnyebb helyzetben vannak, mert egyrészt láthatják az aktuális állásajánlatokat, s így konkrétan megjelölhetik, hogy mire pályáznak, másrészt a jelentkezésnél űrlap segíti őket, ezzel pedig elkerülhető, hogy elfelejtsenek magukról olyan információkat megadni, amelyek feltétlenül szükségesek.
Miért jobb, mint a nyomtatott sajtó
Az elektronikus média előnye a nyomtatott sajtóval szemben az, hogy a publikálható megbízások mindegyike egy helyen közzétehető, és terjedelmileg sem korlátozott. A világháló legfőbb előnye a gyorsaság és a rugalmasság – a hirdetések könnyen módosíthatók, így mindig aktuálisak. Az internet nyújtotta lehetőségeket akkor lehet a legjobban kihasználni, ha sürgősen kell rátalálni a megfelelő emberre, illetve ha speciális tudást igénylő állást kell betölteni. Az internet ilyen irányú használatának dinamikus növekedését jelzi, hogy míg egy évvel ezelőtt a világ legnagyobb 500 cége közül mindössze 17 százalék használta az információs szupersztrádát betöltetlen állásainak meghirdetésére, addig mára ez az arány 45 százalékra nőtt. Ennek köszönhetően az átlagos keresési idő 25-30 százalékkal csökkent, a fent említett ötszáz cég egyikénél például a korábbi 113 napról 45 napra mérséklődött.
A kiválasztás és az internet
A selection, a hirdetéses kiválasztás, egyre növekvő mértékben használja az internetes szolgáltatásokat, hiszen ebben a szakmában is fontos az idő és a költség, ami nagy mértékben csökkenthető a világháló használatával. Elterjedésének köszönhetően lényegesen bővül a potenciálisan számításba vehetők köre. Az on-line adatbázisokba most még jellemzően számítástechnikával, távközléssel, marketinggel foglalkozók, és nagyobb részt a fiatalabb korosztályhoz tartozók jelentkeznek be.
Az elektronikus eszközök a középvezetőket és a magasan képzett szakembereket igénylő állások betöltésénél segítik leginkább a személyzeti tanácsadók munkáját. Az executive search, a felső vezetők keresése és kiválasztása döntően a hagyományos módszerekkel történik, bár nemzetközileg ezen a területen is várható az internet nyújtotta lehetőségek bővülő felhasználása.
Kik használják az internetet keresésre?
Leginkább az úgynevezett “high tech” cégek – a számítástechnikával és a távközléssel foglakozók – használják ki ezeket a lehetőségeket. Közepesnek mondható a gyógyszeripari, és általában a gyártó vállalatok érdeklődése. Legkevésbé a vendéglátó, a turisztikai és a kiskereskedelmi cégek veszik igénybe a munkaerő toborzásnak ezt a fajtáját. Nemcsak szakmák szerint, hanem kontinensenként is eltérőek az arányok. Amerikában már több mint 2,5 millió önéletrajz olvasható a hálón, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók egy százaléka ad magáról így információt. Nyugat-Európában ez a mutatószám csak 0,5 százalék. Szakemberek szerint Magyarország a következő egy-két évben behozza lemaradását, és legalább az európai szintet megközelíti. A cégeknek számolniuk kell azzal, hogy a kvalifikáltabb munkavállalók egyre nagyobb része az internet segítségével keresi meg jövőbeni munkahelyét.