Képviseld érdekeidet!
Minden új belépőnek fontos, hogy jól tudja saját érdekeit képviselni. Ez nem kompromisszumokra hajló viselkedést jelent, hanem azt, hogy úgy érvényesülj, hogy a többiek érdekei se szenvedjenek csorbát. Ez első hallásra nehéznek tűnik, de némi energiaráfordítással megvalósítható. A sikeres beilleszkedésben sokat segíthetnek az emberi erőforrás menedzsment területén dolgozó szakemberek, akik képesek az egyéni törekvéseket és a szervezeti érdekeket összehangolni. “Ha az egyéni karrierek virágoznak, a szervezet is virágba borul” – hangoztatják gyakran. Ennek magyarázata az, hogy ha az új belépők sikeresen be tudnak illeszkedni új munkahelyükre, a szervezet is sokkal sikeresebb lesz. Ezért nem árt már az első napokban megkeresni a humán erőforrás osztály valamelyik képviselőjét, és tőle kérni tájékoztatást. Vezetők esetén ez különösen fontos.
Minden kezdet nehéz
A munkahelyi beilleszkedés nem a konkrét munkahelyen kezdődik. Már azelőtt lezajlik egy olyan tanulási folyamat, ami a munka világába történő belépésre készít elő. A második rész a tényleges munkahelyre és a közösségbe való beilleszkedés – s ezek eredménye a szervezeti szocializáció, aminek során egy új munkacsoport és nagyobb szervezet igazi részévé válsz.
A munkahelyre való beilleszkedés két részből áll. A munkába állás első és gyakran a legnagyobb lelki megterheléssel járó állomása a munkába történő bevezetés. Ez a kezdeti időszak jól előkészített és megszervezett betanítási folyamattal jelentősen megkönnyíthető és lerövidíthető. Ilyenkor nagy segítséget kaphatsz otthoni környezetedtől, fontos velük is megbeszélni előre, hogy most pár hétig fáradtabb leszel. Ez leginkább a lelki terhelés miatt lesz így, hiszen nagyon sok új dolgot kell majd megtanulnod. Ilyenkor fordíts nagyobb figyelmet táplálkozásodra és a megfelelő pihenésre is!
Szerepek a szervezetben
A szervezeti beilleszkedés kritikus pontja a szerepek tisztázása, az, hogy felismered-e, milyen szerepet kell betöltened. Ebben a kollégák nyújthatják a legnagyobb segítséget. Természetesen, hogy milyen szerepet töltesz majd be, függ az első napok bemutatkozásától is. A folyamat befejezése a szervezeten belüli stabilizálódás.
Erre a vezetőknek különösen oda kell figyelniük, hiszen ettől függ, hogy az adott személy megmarad-e az adott cégnél. Ennek a legfontosabb megnyilvánulásai:
Ha vezetőként lépünk be egy szervezetbe, kiemelkedően fontos, hogy legyen időnk beosztottjaink megismerésére. Az emberi kapcsolatok egyik fő akadálya ugyanis az a hajlamunk, hogy könnyen ítélkezünk másokról. (Vannak emberek, akiktől mást sem hallani, mint a többi ember hibáinak felsorolását.) Az ítélkezés csak akkor kerülhető el, ha megértésre törekszünk.