nlc.hu
Életmód
Mielõtt szorulna a hurok

Mielõtt szorulna a hurok

Az idén 1,3 millióan kérhetnek ingyenes influenza elleni védõoltást a háziorvosi rendelõben. A szakemberek elsõsorban idõseknek, szív- és érrendszeri, légzõszervi megbetegedésben szenvedõknek és egészségügyi dolgozóknak ajánlják.




Magyarországon évente kétmillió alkalommal jelent munkahelyi vagy iskolai hiányzást az influenza. A szakemberek szerint nincs is olyan ember, aki élete során elkerülné a megfázásos, illetve az influenzás megbetegedést. Az esetek többségében a kór enyhe lefolyású, fej- vagy végtagfájdalmakkal, hirtelen kezdődő magas lázzal, illetve légúti tünetekkel jelentkezik.





A kórnak azonban súlyos szövődményei lehetnek, ezért érdemes védőoltással megelőzni. Mivel az idei influenzajárványt decemberre valószínűsítik, célszerű már most védőoltást kérni a háziorvostól. A családorvosok, mint eddig is, térítésmentesen adhatnak a rászorulóknak vakcinát.

Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ megbízott igazgatója elmondta: ebben az évben 150 ezerrel több ingyenes vakcinát kapnak a háziorvosok influenza elleni oltásokhoz, mint tavaly. A mintegy 1,3 millió készítmény napokon belül a rendelőkben lesz.





A WHO (Egészségügyi Világszervezet) előrejelzése szerint decembertől február végéig az influenza A és B vírusa ellen készült kombinált oltóanyag. Az influenza elsősorban a krónikus betegek körében válthat ki súlyos szövődményeket, így tehát az időseknek, a szív- és érrendszeri, valamint súlyos légzőszervi betegeknek érdemes a járvány előtt, még október végén, november elején az ingyenes vakcina beadását kérni a háziorvostól. A védettség kialakulásához 10-14 napra van szükség. Melles


Márta közölte: az oltás nem nyújt százszázalékos védettséget, de lényegesen csökkenti a megbetegedés esélyét, illetve a súlyosabb tüneteket. Az igazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valakinek nem jutna a térítésmentes vakcinákból, akkor a patikában receptre néhány száz forintos hozzájárulással meg is vásárolhatja azt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top