Iskolában nem lehet?
Az emberek egy része szerint iskolában nem lehet megtanulni egy nyelvet. De valóban így van ez? Az ok általában az, hogy az iskolai osztályban több, különböző tudásszint kerül egy csoportba, és így a lassabbak elvesztik kedvüket, és vissza is húzzák a gyorsabbakat. Ez azonban még nem feltétlenül jelenti azt, hogy képtelenség itt elsajátítani valamilyen tudást. Egy kellően lelkes tanár nagyon sok mindenre képes, még arra is, hogy a diákokat a tudásszintnek megfelelően szétválasztva tanítsa. Így máris van esély az eredményre. (Sajnos a tanárokat nemigen van, ami motiválja arra, hogy háromszor annyit dolgozzanak, mint amennyit muszáj, hiszen ott van még a délutáni műszak is, ami a megélhetéshez kell.)
Nyelviskolák, csoportok
Ez a megoldás már eleve több esélyt kínál, hiszen a lelkes tanulni vágyókat csoportokba osztva kezdik okítani a nyelv rejtelmeire. A létszám miatt van lehetőség kommunikációs feladatokra, szituációs játékokra.
Az igazán szerencsések még anyanyelvi tanárokkal is összeakadhatnak, de ennek minden ellenkező híresztelés dacára kezdő szinten még nem sok értelme van, főleg olyan nyelveknél, ahol a nyelvtan nem túl egyszerű.
Magántanár
Ez a variáció egyértelműen a legdrágább, de általában a leginkább célravezető is. Egy magántanár (és a kínálatból, ha már fizetünk, érdemes nyelvszakot végzettet, vagy annak utolját nyűvőt választani) igazán csak a diákra figyel. Rászabja a megoldandó feladatokat, és nem fordul elő az sem, hogy a haladást valaki más lassítja vagy gyorsítja. A dolog hátránya, hogy így sokkal kevesebb alkalom van bármilyen szituációs feladatra, és hiányzik az a sokakat motiváló tényező is, hogy a többiek haladása őt is haladásra bíztassa. A legjobb megoldás, ha két, nagyjából hasonló képességű és kedvű ember tanul együtt egy tanártól. Így olcsóbb is a dolog, és minden hátrányt kiküszöböltünk.
Egy jótanács: sose kezdjünk el jóbarátunktól, kedves ismerősünktől tanulni. Az ismeretség rohamosan fog fejlődni, fordított arányban a nyelvben elért szinttel.
Külföldön, anyanyelvi tanártól
 |
Tapasztalataim alapján nincs annál nagyobb kínszenvedés, mint olyan embert tanítani, aki külföldön „felszedte magára a nyelvet, nulláról megtanulta megértetni magát”. Ez tipikusan az az eset, amikor kommunikatív értékben egész magas fokot lehet elérni, de ha egyszer is szükségünk lesz igazán értékes nyelvtudásra, amihez bizony a nyelvtan ismerete is hozzátartozik, kínkeserves munkával tudjuk csak magunkba verni a kimaradt dolgokat. Mégpedig azért, mert előtte még keservesebb munkával kell kiverni fejünkből a helytelen beidegződéseket. (Minden tanár rémálma az a tanuló, aki hazatérve meg van róla győződve, hogy ő már tökéletesen beszél egy nyelvet, pedig sokszor sírnivalóan rosszul rakja össze mondatait.)
Persze ez alól is vannak nagyon ritka kivételek, akik olyan egyedülálló nyelvérzékkel rendelkeznek, hogy így is tökéletesen sajátítják el a nyelvet. De ez valóban leginkább a fehér holló gyakoriságával ér fel.
A külföldi, anyanyelvi tapasztalat azonban felbecsülhetetlen és pótolhatatlan, ha valaki már szilárd alapismeretekkel rendelkezik a nyelv szerkezetéről. Sehogy nem lehet könnyebben szókincset bővíteni, nem beszélve a beszédértésről, és a helyes kiejtés, gesztusok (amit sokan elfelejtenek, pedig ez is fontos), és viselkedési szabályok elsajátításáról.
