Egyénenként kell képezni, figyelni magunkat. Mit tett velünk a “jólétinek” nevezett társadalom?! A mozgásszegény, “kényelmes” élet és a húsfogyasztás miatt túltápláltak vagyunk, ami az életünket is megrövidíti.
A gabonák fogyasztásával kiutat találhatunk hétköznapjaink betegségeiből.
A magyar ember “életnek” nevezi gabonáját. A gabona magvak valójában életek, mert minden életfontosságú tápanyagot tartalmaznak. Őseink sok ezer éve fogyasztották a tönkölyt (nemesített búza őse), árpát, kölest és hajdinát.
Élettani hatásai: a köles az egyetlen olyan gabonaféle, amely teljes értékű fehérjék mellett hét aminosavat is tartalmaz, és lúgos kémhatása miatt különösen alkalmas betegeknek, növésben lévő fiataloknak és gyermekeknek. Kovasav tartalmának köszönhetően a bőrt rugalmassá, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi, kevés keményítőt tartalmaz, könnyen emészthető és nem idéz elő gázképződést. Magas a fűtőértéke, sok szerves sót és rostanyagot találunk benne. Vese és hólyaggyulladásra, valamint lép betegségek esetén javasolt.
Fontos, hogy minden gabonát, így a kölest is először finom szűrőben folyóvíz alatt, majd lábasban bő vízzel át kell mosni! Ez a parányi sárga hántolt mag főzéskor megdagad, így legalább négyszeres vízmennyiséget igényel.