 |
Németországban még a 18. században is a tüdőbetegek mellkasára fektették a hóhér pallosát, hátha meggyógyulnak tőle. Vagy a gyermekágyas nő fölött lengették, hogy a szülést evvel megkönnyítsék, az akasztáshoz használt kötelet pedig torokgyík (diftéria) ellen alkalmazták. Ugyancsak Németországban – pontosabban Brandenburgban – a hóhér tenyeréből megivott vízzel próbálták gyógyítani az epilepsziát vagy a némaságot. A pallosból másutt patkószöget gyártottak, amely a lovak sebességét volt hivatott növelni, vagy tükröt csiszoltak belőle, amelybe belenézve a beteg szemgyulladása gyógyult meg. Csehországban azt a kardot, amellyel egy ember fejét vették, borba mártották, majd a bort megitatták a beteggel: ez állítólag az úgynevezett negyednapos láz ellen használt. A hóhér sokhelyütt gyógyfű-árusítással is foglalkozott, továbbá gyakran eladta áldozata ruháit, sőt bizonyos testrészeit is, ezekkel ugyanis a korabeli néphit szerint gyógyító, vagy szerelmi varázslást lehetett űzni. Mindez némi mellékjövedelmet hozott a konyhára, amire nyilván akkoriban is szüksége lehetett egy közalkalmazottnak.
A hóhérok életadó, gyógyító erejébe vetett hit nyilván életkioltó tevékenységükkel függött össze: a mágikus gondolkodásban ugyanis az ellentétek gyakran fonódnak össze elválaszthatatlanul. A hóhér azonban amellett, hogy mágikus erejével gyógyított, egyéb módokon is “praktizálhatott”: közreműködhetett “borbélyi”, sebészi tevékenységekben, például ficamok, törések, sérvek kezelésében, sokhelyütt értett a gyógymasszázshoz, a gyógyszerkészítéshez, a fájdalomcsillapításhoz, vagy a foghúzáshoz is, sőt – gyepmesteri, szemetesi funkciójában – a korabeli városok köztisztaságáról is gyakran neki kellett gondoskodnia.
(A hóhérok és az orvostudomány kapcsolatáról további érdekességeket olvashatsz a Családi Lap februári számában.)
