 |
– Később a munkahelyemen többször kérték, hogy menjek orvoshoz, mert furcsán viselkedem, de én nem hallgattam senkire. Kiröhögtem, aki azt mondta, hogy megváltoztam, aki pedig állította, hogy furcsán forog a szemem, azt meghívtam egy fröccsre. A jókedv, a gátlástalanság mindig három napra tört rám. Aztán egy alkalommal, amint a daru közelében álldogáltam, egy ismeretlen hangját hallottam. Azt mondta, én irányítom a gépet, hiába ül fenn a darukezelő. Ettől kezdve nem a munkámat végeztem, hanem képzeletben a darut irányítottam, és komolyan hittem abban, hogy földön kívüli erővel rendelkezem. Mániámmá vált, hogy sugárzom a harmóniát, csak akkor és ott van rend, ahol én vagyok – mondja, és úgy nevet, mintha egy film különösen vicces jelenetét mesélné.
(Riportunk elkalauzolja olvasóinkat a pszichiátriai betegek Szigony utcai Harmónia Klubjába. Megtudhatjuk, hogy a szociális munkások, szakemberek, alapítványok milyen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy az elmebetegek teljesebb életet élhessenek.)
