Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben beszélgettem Károllyal, aki gátlásosságától próbált szabadulni, és Józseffel, aki unalmát szerette volna elűzni alkohollal.
Az addiktológiai osztály folyosója szép, világos. A falakat, az üvegajtó kazettáit élénk színű festmények díszítik. A sarkokban dús levelű cserepes virágok sorakoznak. Betegek férfiak, nők, korosabbak és egészen fiatalok , jönnek-mennek körülöttünk. Némelyikük pongyolát visel, mások utcai vagy tréningruhában sétálgatnak. Ahogy elhaladnak mellettünk, kíváncsian sandítanak ránk. Egy kócos fiatalember mosolyogva megjegyzi:
Sztárok lesztek, Jóska!? Beszélgetőpartnereim egymásra néznek, lesütik a tekintetüket. Zavaruk érthető. Megjárták a poklot, és nehéz lehet erről az utazásról beszélni, különösen egy idegennek.
A jövő héten leszek hatvan. Remélem, a születésnapomat már otthon töltöm mondja József, a budapesti nyugdíjas. Harminc éve kezdett inni.
Villanyszerelőként dolgoztam a GanzMávag-ban. Hozzászoktam a kemény munkához. Sokszor estig benn kellett maradnom. A hétvégeken pedig maszekoltam. Aztán a vállalatnál úgy döntöttek, kiküldenek egy brigádot Lengyelországba. Három hónap után a feleségem és a kislányom is utánam jött. Öt évig éltünk kint, ahol viszont rengeteg szabadidőnk lett. Eleinte, ha jó idő volt, horgászni jártunk a fiúkkal, ha beállt a tél, akkor meg korcsolyáztunk. Egy idő után azonban jobban esett otthon maradni. Összegyűltünk valamelyikünk lakásán. Kártyáztunk. Az asszonyok horgoltak, kötöttek. Iszogattunk. Így szoktam rá az alkoholra. Huszonöt évig le sem tettem a poharat. Amikor hetvenhatban hazajöttünk, lakást, kocsit vettünk. Az ismerőseink azt gondolhatták, semmi sem állhat a boldogságunk útjába. De akkor már mindennaposak voltak a viták. Margó követelte, döntsem el, a családom vagy az ital fontosabb. Hogy időt nyerjek, újra külföldön vállaltam állást. Az új-zélandi szállodaszoba magányában aztán többet ittam, mint korábban bármikor.
József hazatérése után felesége kérte a válást. A férfi elhatározta, új életet kezd. Munkahelyet váltott, felhagyott az ivással. Az új munka azonban kötetlenebb volt a korábbinál. Rövid idő múlva megint a pohár után nyúlt. A napi három-négy deci pálinkát esténként a kocsmában hat-hét üveg sörrel öblítette le. Hogy orvosi segítséget kérjen, hét évvel ezelőtt jutott először az eszébe. A gyomra és a hasa már jó ideje elviselhetetlenül fájt, ám ekkor vérezni kezdett a végbele. Megoperálták. A lánya, vele a válás után is jó kapcsolatban maradt, zokogva ült az ágya mellett, és amikor felvetette, hogy elvonókúrára lenne szüksége, már nem tiltakozott. Öt évig sikerült ellenállnia a csábításnak, ám miután leszázalékolták, megint rabul ejtette a szenvedély. Most arra készül, végleg abbahagyja. Bízik benne, hogy sikerülni fog.
Károly is tele van optimizmussal. A harmincnégy éves fiatalember kamaszkorától iszik. Hétvégeken, a diszkóban kezdték.
A barátaimnak könnyen ment az ismerkedés, ragadtak rájuk a lányok, nekem azonban meg kellett inni néhány féldecit ahhoz, hogy fel merjek kérni valakit egy táncra. Az élettársi kapcsolatom is az alkohol miatt bomlott fel három éve. Ha a nővérem nem beszél a lelkemre, talán a mai napig nem kérek orvosi segítséget mondja.
