Életmód

A világ csodája, a szem

A szem mûködését a fényképezõgépéhez hasonlíthatjuk. Elülsõ része optikai lencseként mûködik. A rajta áthaladó fény mennyiségét a pupilla szabályozza, éppen úgy, mint az objektív mögötti rekesz: kitágulva több, összeszûkülve kevesebb fényt enged át.





– Manapság sokan órákat töltenek a számítógép monitorja előtt. A tévhittel ellentétben önmagában a képernyő – főként a mai, modern technikával készült – nem rontja a szemet. Gondja annak lehet, akinek eleve van valamiféle látási nehézsége. A gyakori fejfájás erre utalhat. A szem esetleges pirosodását, fájdalmát inkább a folyamatos, hosszan tartó egy helyre fókuszálás, a fokozott megterhelés okozza. Éppen úgy, ahogyan televíziónézés közben. Ha megfelelő távolságot tartunk a képernyőtől, akkor maradandó károsodást nem okoz.

– Vannak azonban a szemnek olyan elváltozásai, amelyek teljes vaksághoz vezethetnek, ha nem fedezzük fel őket kellő időben – mondja dr. Vogt Gábor. – Ilyen a zöld hályog, amelynek elnevezése kissé félrevezető. A bajt ugyanis nem hályog okozza, hanem leggyakrabban a szemgolyót kitöltő folyadék nyomásának kóros megnövekedése. Korai felismerés esetén nagyon jól kezelhető, sajnos azonban ebben a stádiumban semmiféle tünetet, panaszt nem okoz. A zöld hályog miatti látásromlás nehezen állítható meg. A látóideg maradandóan károsodik, teljes vakság is előfordulhat. A betegségre nem derít fényt egyszerű látásvizsgálat. Csak szemész szakorvos tudja megállapítani szemnyomásméréssel, látótér- és szemfenékvizsgálattal. Korai szakaszban a zöld hályog szemcseppekkel kezelhető. Ha ezek hatástalannak bizonyulnak, akkor műtétre is sor kerülhet a csarnokvíz elvezetése, és ezáltal a szemnyomás csökkentése végett. A súlyos következményeket elkerülendő érdemes időnként az egészségeseknek is szemészeti ellenőrzésre menniük.

– A másik gyakori, látásromlást okozó elváltozás a szürke hályog. Rengeteg típusát ismerjük. Lehet veleszületett vagy öröklődő. Diabéteszeseknél gyakori kísérő szövődmény, de a legtöbb esetben az idősödő embereknél alakul ki, bár az utóbbi időben egyre fiatalabb korban jelentkezik. A betegek nem fájdalomra, csak ködös látásra panaszkodnak. Vagy mindkét, vagy az egyik szemen. A szemlencse csak lassan homályosodik el, a folyamat előrehaladtával azonban a fényváltozásokon kívül semmit nem érzékel a páciens. A betegség gyógyszerekkel nem kezelhető, operációval viszont nagyon jól. A műtéti technika fejlődésének köszönhetően a korábbi gyakorlattal ellentétben ma már nem kell megvárni, míg a hályog “megérik”, és a beavatkozás után nincsen szükség vastag üvegű szemüveg viselésére. A műtétet egy speciális ultrahang-készülékkel végezzük. Gyakorlatilag a szemen belül feldaraboljuk a hályogot, majd kiszívjuk onnan. Mivel el kell távolítanunk a szemlencsét, annak helyére egy lágy anyagú, műanyag lencse kerül. Olyan apró sebet ejtünk a szemen, hogy az varratok behelyezése nélkül is tökéletesen gyógyul. A kellő felkészültséggel végzett műtétek biztonságosak, a sebgyógyulás gyors, a beteg élete rövid időn belül visszatérhet a megszokott kerékvágásba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top