Szerelmes kollégák
Az első perctől kezdve érzi az ember, hogy itt valami készülődik. Van egy szál. Egyfajta titkos szövetség. Egy láthatatlan erő, amely az első pillanattól kezdve lélegzik. Él.
Ő valahogy más. Több. Kedvesebb. Hogy miért? Örök rejtély, de nem minden titkot kell, hogy megfejtsél… Ahogy kezet fog veled, körbevezet a termeken, megmutatja, mit hova kell tenned – 10 perce ismered, de valahogy az egész iroda eggyé olvad veled. Látod ahogy kedvesen rád néz, mosolyog, de te az egész magyarázat mögött valójában egyvalakit látsz: Őt…
Lazán bólogatsz, vigyorogsz, hogy “persze, minden oké, aha, abszolút értem, tényleg” de az első mondatára fogalmad sincs, hogy mit felelj… Hát ez ciki…
Mit fog gondolni rólad? Pont ő… Nem véletelen, hogy sosem volt kedvenc napod a hétfő…
De most már mindegy – gondolod. “Csak legyünk túl rajta, és majd te bebizonyitod!” Hogy te vagy a cég büszkesége, a főnökök álma, a szuper
 |
Lelki szemeid előtt megjelenik a vállalati ünnepség, a taps, a jutalom, amikor te fölényesen végigvonulsz a szőnyegen, és személyiséged mindenkit letarol.
Ábrándozásodból egy hang térít magadhoz: “Na, bekapcsolod?” És persze hirtelen azt sem tudod, hogy mi az a billentyűzet, egér, monitor… De ő itt áll melletted és mosolyog.
Lehet, hogy már ő is észrevett valamit? (Jó, ha tudod: nem lehet, hanem biztos.)
Ahogy pillantásotok az előbb találkozott, rögtön érzed: szimpátiád viszonzásra talált. És már semmi kétség, amikor azt hallod: “Mit szólnál ebédre valami jó kis salátához?”
Ez nem álom? Nem bizony!
Miután levegőhöz jutsz, felszabadultan rámosolyogsz, és magadban bevallod: “Mégiscsak a hétfő az egyik kedvenc napom!”
 |
Ez bizony olyan konstelláció amely mindenkit foglalkoztat… Mikor jöttek össze? Mióta tart? Ki kezdte? Ezek a kérdések nagyon ismerősen csengenek!
Észreveszitek a mennyei változást: a főnök egyre kedvesebb (mindenkihez!) a kollegina egyre szebb, és ez már önmagában is gyanús… De vajon ki lehet az oka?
Egyelőre senki nem gondol semmi rosszra. “Á, biztos az a német nyelvű levelező az alosztályról, esetleg a marketing asszisztens, nem, nem, ő biztosan nem. Aha! Megvan! A konkurens cég főnöke lehet a dologban ! Biztosan azért is jár ide olyan gyakran!” Ezzel mindenki megnyugszik, és ad acta teszitek az egészet!
És tán minden rejtve is marad, ha nem úgy esik le az az irattömb a padlóra!
Na de… És miért a főnök ugrik???
Pláne ilyen gyorsan!
Senki nem hisz a szemének, mert olyan hihetetlen ez a történet!
És hirtelen minden egyértelművé válik! A korai érkezések, a késői megbeszélések, a “sürgős” konzultációk. Csak vele. Kettesben… Hát persze… Így könnyű… És ha sokáig tart, csak még könnyebb lesz neki egyre feljebb és feljebb araszolni!
És mindenki várja az irigységet, a haragot, ami majd nyilvánvalóan előtör. Ám minő döbbenet! Mert ez a harag csak nem jön! “Hát ártanak ők ezzel valakinek?” suhan át a fejeken.
És a válasz egyértelmű: a legkevésbé sem. Származott ebből hátránya bárkinek? A főnök kedvesebb, mint fénykorában volt, öröm ránézni, ahogy az értekezleten vidáman szónokolt, a jutalmak talán még sohasem voltak ilyen magasak… és a vállalaton belül is valahogy egész más a hangulat!
És a kollegina? Vajon megváltozott? Dehogy. Ugyanolyan szerény, mint egykoron. Ugyanúgy lehet rá számítani, ugyanolyan készséges és aranyos, mint volt… Hát akkor? Mi változott? Minden és semmi.
A kollektíva már csak egyvalamit gondol magában: “Jó nekik, hogy ilyen boldogok, és azt kívánjuk, hogy ez a helyzet minél tovább így maradjon!”
Főnöknő és férfi
Azon a pénteki összejövetelen vált nyilvánvalóvá minden… Ez egyáltalán
 |
De lehet rájuk rosszallóan nézni? Olyan édesek! Ahogy megpróbálják titkolni ezt az egészet! Ahogy őrizni próbálják a látszatot, ráadásul ilyen erősen! Külön mennek vissza az asztalokhoz, szertartásosan elköszönnek, de most már mindenki tudja, amiről ők azt hiszik, hogy minő sikeresen rejtegetik… A teremben vidám csevegés, de fél szemmel persze mindenki a főnöknőre néz.
Vajon mi lesz ezután? Netán egyszerre távoznak, de külön-külön, és aztán bevárják egymást a kapunál?
De csendesen folyik tovább a délután, alapvetően mindenki jól érzi magát.
Kellemes az idő, az ételek, és a fent említett tényező korántsem olyan zavaró, mint azt eddig hitték…
Persze azért történeteket szőnek, jobbnál jobb elképzelések születnek a jövőt illetően, de ez már csak így van az emberi fantázia végeláthatatlan. Szóval a legendák tovább keringenek, a főnöknő ragyog és boldog, a kolléga udvarias és gáláns (mint mindig)- tehát van okunk panaszra? Ugye, hogy nincs. Legfeljebb egy dolog miatt. Minő igazságtalanság, hogy száz kollégára csak egy főnöknő juthat!
