Magyar orvosok az EU-ban – Riport a munkaerõvándorlásról

A világhálón egyre több ehhez hasonló álláshirdetésre bukkanhatunk: onkológust, sebészt, nővért keresnek az Európai Unió országaiba. Az ajánlat kecsegtető; a magyar fizetések tízszeresét is megkereshetik a doktorok.

“Itt még van remény”

Dr. Rózsa Balázs, ifjú kutató a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvosi Kutató Intézetében dolgozik. Orvosi diplomája mellett fizikusi végzettséget szerzett, és mérnöki tanulmányokat is folytatott. A csapat, amelyben tevékenykedik, jelenleg a nikotin és a dohányzás agyra gyakorolt hatásait vizsgálja.
– Doktori szakvizsgám után választhatok; gyakorló orvosként kívánom folytatni a pályát, vagy maradok a kutatásnál. Nagy valószínűséggel az utóbbit választom. Bár el kell mondanom, hogy azok a szakemberek, akiknek nem sikerül egy felkapott, jól felszerelt, külföldi pályázatokon is helyt álló laborhoz csatlakozniuk, jobban teszik, ha az uniós munkalehetőségekre pályáznak.
– Sokan keresik külföldön a boldogulást?
– Bizonyosan. Néhány hete találkoztam egy régi egyetemi évfolyamtársammal, aki bizton állította, amint lehetősége adódik, külföldön vállal munkát. Arról panaszkodott, hogy napi tizenhat órát dolgozik, ám megbecsültsége – anyagi és szakmai téren is – egyenlő a nullával.
– A kutatómunka mennyivel jobb a gyakorló orvoslásnál?
– A kutatás területén legalább van remény, de ezt szinte csak a külföldi pályázatok éltetik. A laborban sok fanatikus ember dolgozik együtt, viszonylag jó körülmények között, míg egy kórházban vagy rendelőintézetben általában kiábrándító állapotokat tapasztalunk.
– Csábítóak az uniós fizetések?
– Néhány ismerősöm Németországba ment dolgozni, havi egymillió forintot keresnek.
– Ön mégis nemet mondott.
– Nemrégiben kaptam egy ajánlatot, igaz, nem az Unióba, hanem az Egyesült Államokba mehettem volna. Nem fogadtam el. Tudom, egy kutatónak szinte elengedhetetlen két évet angol nyelvterületen tölteni, de tíz évig még biztosan Magyarországon maradok. Itthon is még sok tervem van…

“Kicsit fáj a szívem”

Dr. Jutasi Ernő Budapest XVIII. kerületében házi gyermekorvos. Nem figyeli a külföldi munkalehetőségeket. Úgy gondolja, az Európai Unió állásajánlatai nem az ő korosztályának szólnak.
– Utánagondoltam a dolgoknak, és számolgattam egy kicsit. A kerületben tizenkilenc házi gyermekorvos praktizál. Öt férfi, átlagéletkoruk 60 év, és tizennégy hölgy, ők 50-55 év körüliek. Nem hinném, hogy ebből a körből bárkinek is eszébe jutna az Unióban szerencsét próbálni. Legtöbbünknél hiányzik a megfelelő szintű nyelvtudás, és 50 év felett már senki sem ugrik szívesen fejest az ismeretlenbe. Azt sem tartom valószínűnek, hogy Nyugat-Európa éppen minket szemelne ki egy-egy állás betöltésére.
– Ha az Unió munkalehetőségei inkább a fiataloknak szólnak, nem áll fenn a veszély, hogy egy idő után az itthoni orvosállomány elöregszik?
– Ha sikerül visszaállítani hivatásunk presztízsét, és a béreket közelíteni az Unióban megszokotthoz, akkor nem lesz jellemző az elvándorlás. És azt sem tudhatjuk előre, hogy az Európai Unióban kikkel kell majd vetélkedni az állásokért.
– Ha húsz-harminc évvel fiatalabb lenne, próbára tenné magát az Unióban?
– Ha negyvenéves lennék, akkor is belevágnék. Egy kicsit fáj a szívem, hogy nem vagyok fiatalabb, bár ha belegondolok, külföldi munkalehetőségek korábban is voltak. Az ember akkor is hezitált: mi lesz a családdal, a gyerekekkel? Mára megteremtettem olyan egzisztenciát, amilyet, de egy jobb élet reményében nem vágyom külföldre…

Egy jegyszedő béréért…

Az orvostanhallgatókat nehéz szóra bírni. Talán a téma érinti érzékenyen őket, de lehet, hogy csak a vizsgaidőszak miatt szűkszavúak. Ketten voltak hajlandóak röviden beszélni, nevezzük őket Áronnak és Andrásnak.
– Szerintem mindenki el akar menni – kezdi Áron. – Egy-két évig kipróbálják magukat, aztán visszajönnek.
– De az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben kint ragadnak.
– Ha belegondolsz, miért vágynának haza? Tízszer annyit kereshetnek, jó körülmények között. Jöjjön haza tizenhatórázni éhbérért?
– András, ha adódna lehetőséged, megpályáznál uniós állást?
– Még nem tudom. Majd elválik. Azt viszont állítom, hogy egy mozijegyszedő béréért nem fogok dolgozni.
– Ezt hogy érted?
– Egy rezidens fizetése száztízezer bruttó. Számold ki a nettót, és kérdezd meg egy multiplexes ajtónállótól, mennyiért tépkedi a jegyeket. Na, erről beszélek…