 |
Aki először látogat ide, annak nagy élmény többször végigsétálni az árusok között. Nézelődni, hallgatni az olykor meglepő párbeszédeket. Bevallom, összerezzentünk, amikor a lila mackónadrágos, katonazubbonyt, sárga sálat és piros sipkát viselő öregúr elénk ugrott, egyik kezében egy maréknyi zöld levéllel, a másikban hatalmas sárgarépával.
Kóstolja meg! Rágjon tyúkhúrt! Ez a hosszú élet titka! Látja, milyen vén vagyok? És milyen egészséges? rikkantotta, majd kotkodácsolt. Könyökei, akár egy vén kotlós szárnyai, mozogtak, majd a földig hajolt. Hogy nem fáj a dereka, azt kissé halkabban mondta, aztán karon ragadott, majd fölsorolta az összes vitamin nevét, és vállon veregetett a répával. Ki tudja, még milyen bohókás mozdulatokra ragadtatta volna magát, ha a mellette búzafüvet áruló fiatalabb férfi rá nem kiabál: Hé, öreg, vevője van!”
Odébb, egy jókora standon hatalmas retkek és tökök mellett egy ládában lándzsás útifű, ruccola zöldellt. Egy nercbundás nő éppen kóstolót tartott, majd tanácsot kért a saláta elkészítéséhez. Néztük és hallgattuk vagy hatan. Invitáltak bennünket is, magyarázták, hogy biofüvek ezek, nem láttak permetet, műtrágya sincs azon a vidéken már évtizede, ahonnan hozták, de engem jobban érdekelt a fejkendős vidéki asszony suttogása, hogy mit mond fővárosba szakadt lányának.
Ne hidd el ezeket, kislyányom. Megéltem a hetvenet, de ezeket soha nem vetették, nem aratták, nőttek maguktól is, alig győztük irtani. No meg magot honnan szereznének?
Megállunk kollégámmal a sajtos pultja előtt. Nézzük a középkorú asszonyt. Hófehér köpenyében kóstoltat, majd szeli a natúr, a csalános kecskesajtot, mér, közben üdvözöl egy-egy törzsvásárlót. Azt, hogy a biosajtokat kínáló Jófalusi Mihályné a fényképész-mesterséget hét éve fölcserélte kecsketartásra és sajtkészítésre, csak később tudjuk meg.
A családi vállalkozásunkban hetven kecskét tartunk. Magunk gondozzuk, legeltetjük, fejjük őket. A sajtot is mi készítjük. Az csak természetes, hogy a saját termesztésű biofűszerekkel. Csak így tudom garantálni a vevőimnek, hogy amit itt vásárolnak, az minőségi, vegyszer- és tartósítószermentes termék sorolja büszkén Jófalusiné, majd köszönti Zelena Gabriellát, aki jött a szokásos áruért.
A kisfiam kétéves, és mivel annyi szörnyű betegségről hallottunk, olvastunk, amelyeket a táplálkozás okozhat, úgy döntöttünk a férjemmel, hogy a fiunk, amiből csak lehet, biot kap. Sajnos, az egész család ezt nem engedheti meg magának, de a kicsinek a sajtot, a tejet, a gyümölcsöt és a zöldséget itt veszem a Marczibányin. Hetente jövök. Mindig annyit veszek, hogy kitartson a legközelebbi piacnapig. A tejet lefagyasztom magyarázza Zelena Gabriella, közben elrakja a négy ásványvizes üvegnyi kecsketejet.
