Életmód

Szabad levegõn!

„Mi Kenyába utazunk, a hétvégén meg kimegyünk Olaszba síelni négy napra.” „Mi egy spanyol útra fizettünk be elõszezonra. Hétvégéken meg egész nap robizunk a telken, vagy mosok, fõzök. De a síelés klasszul hangzik.”





Két magyar nő beszélget szabadidős tevékenységeiről. Tavaly épp Jordánia volt a divatos célpont, előtte Kenyát lepték el utazni vágyó honfitársaink. Hétvégén egész napos vásárlástúra a mega-giga áruházakban, esetleg egy kis háztartási robotmunkával fűszerezve, este pedig jön a nagyfilm. Nem csoda, hogy divatjamúlt lett a rövid kirándulás műfaja. Sokan azért nem indulnak el, mert úgy gondolják, a plázák ingerdús világával és a Külföld utolérhetetlen vonzerejével a környező „semmi” nem veheti fel a versenyt.

Az említett „semmi” valójában számtalan értéket, élményt rejt. A főváros forgatagából rövid idő alatt olyan helyszínekre juthatunk, amelyek minden korosztály számára kellemes túrákat ígérnek. Lássunk ebből egy kis ízelítőt a teljesség igénye nélkül.

Főként a gyerekek kedvence a Pilisborosjenő közelében álló Egri vár. A faluból könnyű séta vezet a romhoz, ami valójában az Egri csillagok című film forgatására épített díszlet. Kívülről kő borítja, belülről azonban beton tartja össze a falakat. A hamis vár láttán éppúgy megelevenedik az ember képzeletében az egri vár védőinek harca, mint az eredetiben.





A pest megyei Csővár azonban már eredeti rom. Talán kevésbé látványos, mint a hamis Egri vár, de mindenképpen érdemes felkeresni. Csővár faluból egy-másfél órás séta vezet fel a várig, ahol a legenda szerint kincsek vannak elásva.

Aki komolyabb fizikai kihívásra vágyik, és lelkesedik a várakért, annak ajánljuk a Drégelypalánkból vagy Nagyorosziból megközelíthető Drégely várat. A választott turistaúttól függően lesz részünk kellemes sétában, vagy sportosabb erdei túrában. Ne riasszon el senkit, hogy Drégely várának említése a többség számára a kötelező olvasmányok listáját jelenti. Szondi két apródja túlélte ugyan Ali budai pasa ostromát, a várszerkezet azonban erősen megsínylette. Piknikezni azonban kiválóan lehet a megmaradt falak között.

Aki nem feltétlenül akar útba ejteni történelmi örökségeket, csupán jó levegőre vágyik, Kismarosról indulva kisvasúttal elroboghat a Börzsönyben fekvő Királyrétre, ahonnan egy szép és hosszú gyalogtúrát tehet a Nagy-Hideghegyre. Ott a megfáradt vándort turistaszálló várja sörrel, üdítővel, rántott hússal stb. Ha valaki még bírja irammal, tovább folytathatja a túrát a Börzsöny legmagasabb pontjára, a 938 méter magas Csóványosra, ahol a kilátóról pompás panorámában gyönyörködhet.







Az ócsai láp
A sík vidék kedvelőinek az ócsai lápot ajánljuk tekergésre, szigorúan szúnyog- és rovarriasztóval felszerelve. A túlélők betérhetnek a faluban található román kori templomba (itt forgatták a Bánk Bán operafilm számos jelenetét), illetve ellátogathatnak a környéken lévő öreg-hegyi pincesorra. Hegyoldal híján a borpincéket teljesen a fölbe ásták, helyüket csak a náddal borított, hosszúkás sátortetők jelzik. Szerencsés esetben ott találjuk valamelyik szorgoskodó tulajt, aki szívesen hív be egy kis kóstolóra.

Vidéki olvasóinktól lakóhelyük körzelében lévő túrajavaslatokat szívesen látunk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top