nlc.hu
Életmód
Szerelem mellékállásban

Szerelem mellékállásban

Óvatos pillantások, lopott ölelések, félelem a lebukástól, izgalom, kétségek – és még sorolhatnánk mindazt a lelki kínt vagy éppen örömöt, amelyet a szeretõk akarva-akaratlanul átélnek. Néhányan közülük megosztották velünk életük titkos történetét…





Hódi Ágnes pszichológus szerint a gyerekkorra vezethető vissza, ha valakinek az életében rendszeresen ismétlődnek a háromszög jellegű kapcsolatok, ezt az időszakot jellemzi ugyanis az azonos nemű szülővel való rivalizálás, és az ellenkező nemű szülő iránt érzett, szerelemnek is nevezhető kötődés. Ez lehet a kiindulópontja a szeretői kapcsolatoknak: ilyenkor a nő ismét olyan férfit szeret meg, aki foglalt, és meg kell elégednie azzal, hogy ő csak a második lehet kedvese életében. Léteznek persze olyan esetek is, amikor azért jön létre szeretői viszony, mert a meglévő párkapcsolatában a nő „leértékeltnek” tartja magát, és úgy érzi, kedvesétől nem kap elég odafigyelést, ezért máshol kezdi el keresni a boldogságot.

A szeretők többségének a legjobban az hiányzik, hogy nem vehetnek részt szerelmük hétköznapjaiban. A lelke mélyén mindenki azt várja egy ilyen kapcsolatban, hogy idővel majd mégis övé lesz a főszerep, és egyetlen társa lesz a szeretett férfinak. Van, akinek ez sikerül, és van, akinek nem…








Gál Anita
A titkok teherré váltak


Gál Anita, 32 éves, személyi titkár

Fiatal korában Anita szexuális vágyait egy nős férfi ébresztette fel. A lány vállalta a második szerepét, ám egy napon éppen emiatt menekült el.
Szerető: számomra azt jelenti ez a szó, hogy az illető tartós együttélés mellett folytat laza kapcsolatot – az én életemben is ez történt. Húszéves voltam, amikor egy nálam tíz évvel idősebb, nős férfi szeretője lettem. Akkor „vetette ki” rám a hálóját, amikor megszületett a második gyereke, és a feleségének nem nagyon maradt rá ideje. Nekem is volt egy tartós kapcsolatom, amelyet nem akartam felrúgni, de szexuálisan már hosszú hónapok óta nem közeledett hozzám a párom. Részemről ez volt az ok, amiért vállaltam, hogy szerető leszek.

Nőnek akartam érezni magam, látni, hogy tetszem valakinek, tudni, hogy egy férfi akar engem. Eleinte nem érdekelt, hogy családos ember, hiszen nem akartam tőle semmi komolyat, még élveztem is, hogy titkolóznunk kell. A lopott órák, a titkos jelek, az előre megbeszélt időpontokban megeresztett telefonok, a bujkálás izgalmasabbá tette a viszonyt. Idővel azonban éppen ez vált terhessé…

Érzelmileg is kötődni kezdtem hozzá, és elkezdett zavarni, hogy családja van, féltékeny voltam, amikor hazament hozzájuk. Rájöttem, hogy már többet akarok, és titkon azt reméltem, föladja addigi életét, és összeköti az enyémmel. Ő azonban nem így képzelte. Büszke volt rá, hogy egy fiatal lány van mellette, de nem akarta, hogy szerető helyett a társa legyek. Végül több mint egy év után eldöntöttem: feladom. Nem bírtam tovább a másodlagos szerepet, amely az elején még kifejezetten tetszett. Ennek ellenére soha nem bántam meg, hogy volt egy ilyen kapcsolatom is! Érzelmileg és szexuálisan is olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek miatt megérte, hogy egyszer szerető voltam.

További történetekért kattints ide>>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top