Életmód

Egy telefon, mely nem kicsi

Kipróbáltunk egy Nokia 7650-es telefont. Ha keresni próbálnád, még ráakadhatsz, és lehet, hogy keresni fogod. Én legalábbis ismerem egy fanatikus rajongóját! Nekem is õ ajánlotta.






Bevallom, az én kezemben még nem volt kamerás telefon. A jelenlegit, sokak által gyermetegnek tartott érvelés kapcsán, azért választottam, mert van benne tücsök. (Ez annyit jelent, hogy azóta minden esti sétánál a zsebemből kapkodom ki.) De hagyjuk is, mert most nem az én kis tücskömről beszélünk.

Képek ezerrel

A 7650-esben nem volt tücsök (mínusz pont!), volt viszont latin dallam (plusz pont, kiegyenlítődött!), és kamera. Bevallom azt is, hogy a kamera sem kötött le túlságosan az elején. Mert ugye minek is az egy telefonba, legyünk szigorúan funkcionálisak, telefonáljunk, üzenjünk és kész! Aztán rákapsz a dolog ízére, és észre sem veszed, tele a memória idétlenebbnél idétlenebb, és ennélfogva fontosabbnál fontosabb fotókkal. Ez igazán csak akkor okozott gondot, amikor kiderült, hogy a képek leszedésével problémák vannak. Valószínűleg régebbi típusú szoftver volt a készüléken, ami így nem volt igazán kompatíbilis a gépen lévővel, és így egyenként kellett a titokzatos infrán átjuttatni a fontos dokumentációkat.







És a Kockásfülű barátunk is. Kattints a képre!






Némó Vele készült
A méret a lényeg?


A telefon egyébként, mint erre már utaltam is, nem kicsi. Sokkal inkább nagy. Tudom, hogy ez ellenkezik a mai trendekkel, viszont tagadhatatlan előnye, hogy könnyű megtalálni még egy női táskában is. A készülék méretéhez viszonyítva viszont megdöbbentően kicsik a billentyűk. Sms-küldésnél bizony ezt meg kell szokni, ráadásul a bankom Telebankjának felhívásába bele is buktam, olyannyira nem sikerült a nyolc-, majd négyjegyű kódot beütni.


Ez a készülék a jól értesültek szerint ma már nem nagyon kapható. Persze, ha valaki nagyon rákattanna, hogy feltűnősködve a csengés hallatára, lecsúsztassa a telefon egyik felét a másikról, és még fotózzon is, annak érdemes sokáig is utánajárnia, mert valóban jól észrevehető darab! A végére egyébként egész megszerettem. Persze nem lettem akkora rajongója, mint Kati barátnőm. Kár! Teszteljünk hát mást is!










Amit tud:

A Nokia 7650 telefon beépített fényképezőgéppel rendelkezik. Letölthetünk, tárolhatunk vagy küldhetünk képeket barátainknak multimédiás üzenetként.

Az MMS-üzenetben szöveget és képet küldhetünk MMS-kompatibilis telefonokra.






Műszaki leírás


Méret
• Tömeg: 154 g
• Méretek: 114 x 56 x 26 mm

Kijelző és felhasználói felület
• Megvilágított, nagy kontraszthatású, teljesen grafikus, színes kijelző
• Grafikus felhasználói felület
• 5-irányú navigálást lehetővé tevő joystick vezérgomb

Beépített digitális fényképezőgép
• Képek készítése 640 x 480 felbontásban
• A telefon kijelzője keresőként használható
• 3,6 MB dinamikus memóriájú fotóalbum képek, telefonkönyv, naptár, üzenetek és letöltött alkalmazások számára

Vezeték nélküli csatlakozás
• Infravörös
• Bluetooth
• Vezeték nélkül: telefon telefonhoz vagy telefon személyi számítógéphez

Üzenetküldés
• Kép, szöveg, hang MMS-ként vagy e-mailként való továbbküldése kompatibilis telefonra vagy személyi számítógépre

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top