nlc.hu
Életmód
A technológia ördöge

A technológia ördöge

Kipróbáltuk az idei Nike kollekció néhány darabját. Futottunk, elmentünk fitness terembe, és végre igazán trendi lánynak éreztük magunkat. Én még futóversenyen is indultam a legújabb hiper-szuper kaprifazonú futónaciban.





Már a tesztelendő ruhák kiválasztása sem volt véletlenszerű. Bár az idei kollekció jó sok utcai ruhát is tartalmaz, mi a kifejezetten sportos darabokra utaztunk. Így hát választottunk futónadrágot, futófelsőt, széldzsekit, no meg fitnessterembe való felsőt és nadrágot is.


Futkossunk

A dzseki maga az álom. Az ujja lecipzározható, így mellényként is viselhető. Az anyaga remekül felfogja a szelet, bár esőben inkább ne induljunk el vele. Bár az amúgyis egy külön műfaj. Viszont látszol benne a sötétben, mert visszaveri a fényt. Maga az álom.

A futófelsővel szintén nem volt konfliktusunk, hiszen a rejtett varrás, stb., kényelmessé teszi. Az igazi meglepetés a Dri-FIT anyag. Erről már olvastuk, hogy elvezeti az izzadtságot a test felszínéről, de ezt persze némi fenntartással fogadja az ember. Hát ez most tényleg jelesre vizsgázott. Fura érzés, hogy szaladsz-rohansz-izzadsz, és nem vagy vizes. Ja és ne feledjük a beépített melltartót, bár ez nem egy komoly darab. Ne is támaszkodjunk rá, mert mellünk se nagyon fog!





Sajnos azonban a futóverseny reménybeli sztárja, a hiper-szuper futónadrág nem annyira bizonyult hiper-szupernek. Az elsőre nagyon kényelmes ruhadarab dereka a feledik kilométernél lecsúszásra utaló jeleket kezdett mutatni. Szerencsére az ember csípője erősen fogja a gonoszul szökni próbáló ruhaderekat, de akkor sem túl jó érzés futás közben azon morfondírozni, hova is lesz a nadrág a befutóig?
A másik hiba a caprinadrág alján, tehát a térd alatt lévő gumira tett varrás. Igazán nem sikerült rájönnünk, hogy a lábon lévő felső bőrréteg lecsiszolásán túl milyen haszna van a helyes kis cikkcakknak. De nem fájt nagyon!


Fitnessterem-érzés

A fitnessruhák a futás után már nem sok újat hoztak, azt leszámítva, hogy úgy tűnik, a cikkcakkvarrás kifejezetten a futóknak szánt lelemény. Bár arra is rájöttünk, hogy a caprinadrág hosszú lábú lányoknak való. Hiába, mindig nekik jut minden jó! A másik tapasztalat: a Dri-FIT teremben is jól szuperál!


Néhány bolt, ahol megveheted:

Futóholmik:
Spuri Futóbolt – Budapest, XIV.ker. Dózsa Gy.út 1-3. I.em.187. Tel.: 471-4336
B&J Sport – Campona, Budapest Tel.: 424-3250
Dynamic Sport – Budapest, V. ker. Váci utca 15. Tel.: 318-3370

Edzőszerelések:
Jákói Sport – Árkád, Örs vezér tere, Budapest Tel.: 434-8137
B&J Sport – Westend City Center, Budapest Tel.: 238-7626

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top