Helyes kis fémdobozban várt rám a szerkesztőségben, ami inkább nézett ki egy exkluzív ital dobozának, mint egy telefon csomagolásának. Kaptunk mellé egy Swarovsky-kristályokkal kirakott előlapot is, amit én kicsit hivalkodónak találtam, P.Á. szerkesztőtársam azonban elragadtatott hangon lelkesedett érte (majdnem, mint a babákért a Babázzunk rovataban). Szóval, a zsebmütyűr másik ruhája megosztotta a nagyérdeműt a szobában…
Ez a telefon zsebbe simuló, mondhatni csinos, már majdnem tökéletes, csak a technikai kezelhetőségében találtam apróbb kivetnivalókat, amit eleinte a Nokia készülékekhez szokott agyamnak és kezemnek tudtam be, így utólag viszont a sok, hasonló funkciót ellátó gombnak. Biztos praktikus, ha három különböző módon tudom a menüt lekattintani, nekem viszont a sok gomb zavaró, és nem akarok betanulási idővel bajlódni. Például az sms-írásnál is sikerült összezavarnia a telefonnak, ezért rendszeresen előfordult, hogy a mondat befejezése helyett az üzenet elküldésére adtam utasítást, kis híján sikerült is a művelet.
Lelkesedésem a csengőhangok tesztelésénél ütötte fel a fejét ismét. Egyszerűen tetszik, ahogy szól, legyen az latin, vagy a természetfilmekből jól ismert kozmosz-zene.
Aztán el is telt a tesztidő, és vissza kellett adnom a Kis Drágát. Meglepődve tapasztaltam, hogy az antenna még ép, sérülésnek nyoma sincs. Birtoklási vágyam rohamosan nőni kezdett, de nem volt mese, el kellett válnunk egymástól. Meg is tettük. Hiányzik.
A Motorola hivatalos honlapján, mint stílus és kényelmes kommunikáció ötvözetét hirdeti a készüléket. Hát ez stimmel is.