Életmód

Trendi telefon (nem csak) lányoknak

Megismerkedésünk a Motorola trendi-bündi telefonjával kis híján szerelem volt elsõ látásra. Sajnos kapcsolatunk nem szólhatott örök idõkre, de még van esély egy ikertestvérének megszerzésére.





Bevallom, kis fenntartásaim voltak a csukós-nyitós telefonverzióval szemben: ha már olyan kicsi és zsebredugható, mi lesz az antennával? Nekem egy telefon legyen szép, könnyen kezelhető és kényelmes. Hebrencs nőszemélyként nem szeretek olyan apróságokkal törődni, mint hogy törik vagy nem törik az antenna, és állandóan azon parázni, hova dugjam, nehogy megsérüljön. Miután kézbe kaptam teszttelefonom, aggályaim elszálltak, és elhatalmasodott rajtam egy kisebbfajta birtoklási vágy.

Helyes kis fémdobozban várt rám a szerkesztőségben, ami inkább nézett ki egy exkluzív ital dobozának, mint egy telefon csomagolásának. Kaptunk mellé egy Swarovsky-kristályokkal kirakott előlapot is, amit én kicsit hivalkodónak találtam, P.Á. szerkesztőtársam azonban elragadtatott hangon lelkesedett érte (majdnem, mint a babákért a Babázzunk rovataban). Szóval, a zsebmütyűr másik ruhája megosztotta a nagyérdeműt a szobában…





Ez a telefon zsebbe simuló, mondhatni csinos, már majdnem tökéletes, csak a technikai kezelhetőségében találtam apróbb kivetnivalókat, amit eleinte a Nokia készülékekhez szokott agyamnak és kezemnek tudtam be, így utólag viszont a sok, hasonló funkciót ellátó gombnak. Biztos praktikus, ha három különböző módon tudom a menüt lekattintani, nekem viszont a sok gomb zavaró, és nem akarok betanulási idővel bajlódni. Például az sms-írásnál is sikerült összezavarnia a telefonnak, ezért rendszeresen előfordult, hogy a mondat befejezése helyett az üzenet elküldésére adtam utasítást, kis híján sikerült is a művelet.





De térjünk át a telefon külseje után a leghívogatóbb testrészére: a kijelzőjére. A kinyitható felső részt szinte teljesen betakarja. A gyárilag elmentett képek jó minőségűek, ellentétben a beépített kamerával készítettekkel. Igaz, a kamera tesztjére egy átmurizott éjszakán került sor a kolleganőkkel, mégsem ezért váltak alig felismerhetővé. Csalódásomat szerettem volna elűzni józan képekkel, vagyis józan kézzel józan embereket világosban fotózva. Mégsem sikerült: a képek homályosak, rossz felbontásúak lettek – megint.

Lelkesedésem a csengőhangok tesztelésénél ütötte fel a fejét ismét. Egyszerűen tetszik, ahogy szól, legyen az latin, vagy a természetfilmekből jól ismert kozmosz-zene.

Aztán el is telt a tesztidő, és vissza kellett adnom a Kis Drágát. Meglepődve tapasztaltam, hogy az antenna még ép, sérülésnek nyoma sincs. Birtoklási vágyam rohamosan nőni kezdett, de nem volt mese, el kellett válnunk egymástól. Meg is tettük. Hiányzik.

A Motorola hivatalos honlapján, mint stílus és kényelmes kommunikáció ötvözetét hirdeti a készüléket. Hát ez stimmel is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top