Életmód

Szakértõ szemmel

Idén nyáron sok emberen, köztük dietetikusokon tesztelték a Flora por.activ margarint. Az eredmények a szakértõket is megdöbbentették. Átlagosan 10-15 %-os koleszterinszint csökkenés egy hónap alatt.





Báti Péterné és dr. Barna Lajosné több évtizede dietetikusok, mindketten az ötvenes éveik elején járnak, és jelenleg a Szabolcs utcai kórházban dolgoznak. Annak ellenére, hogy elhivatott táplálkozási szakemberek, koleszterinszintjük meglehetősen magas, ami orvosaik szerint a változó kornak tudható be. Mindketten komolyan veszik szakmájukat, és igazán odafigyelnek táplálkozásukra. Mindketten rendszeresen sportolnak, és eddig nem is volt probléma koleszterinszintjükkel.

– Dietetikusként, táplálkozási szakemberként Önök szerint mi áll a Magyarországon olyan gyakori szív- és érrendszeri halálozások hátterében?

– Magyarországon jelenleg a második leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri betegség. Ennek számtalan oka van: a többek között a táplálkozással is összefüggő elhízás (a férfiak kétharmada, a nők fele elhízott, illetve túlsúlyos), a mozgásszegény életmód, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a stressz, de természetesen az öröklődés is szerepet játszik.

A legnagyobb probléma, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, mennyire helytelenül élnek, de azzal sem, hogyan is kellene élniük. Pedig – és ez a legszomorúbb az egészben – ma már állandóan, mindenhol erről cikkeznek, a csapból is ez folyik, de legtöbbször tömérdek téves, helytelen állítás hangzik el. A legjobb példák erre a legkülönfélébb fogyókúrák: egy kúrának értelemszerűen van eleje és vége, és utána az emberek visszatérnek az eredeti életmódjukhoz. Előbb vagy utóbb tehát újra ott tartanak majd, ahonnan a kúra elején indultak, hacsak addigra nem tették még tönkre magukat az olyan, gyakorlatilag kizárólag csak a szervezetüket károsító „diétákkal”, mint például a hazánkban is oly népszerű, és a legnagyobb vitákat kiváltó Atkins-diéta.

Az átlagember vagy egyáltalán nem tudja, hogy min kellene változtatnia, vagy ha tisztában is van vele, a legtöbben egészen addig nem tesznek semmit, amíg nem lesznek tényleg betegek. Az orvosok hozzállása sem igazán megfelelő: ha valakinek magas a koleszterinszintje, a legtöbb orvos egyből felírja a gyógyszert, esetleg mellékesen még hozzáteszi, hogy diétázni sem ártana.






– Mit tanácsolnának azoknak, akik ezeket a sorokat olvassák?


– Először is: naponta legalább három alkalommal egyenek zöldséget, gyümölcsöt, mert azon kívül, hogy vitamindús, az érrendszernek, és rosttartalmának köszönhetően a bélrendszernek is nagyon jót tesz. Mozogjanak naponta legalább 20 percet – ez lehet akár séta is. A legfontosabb pedig, hogy mindezek valóban napi rutinná váljanak, azaz hogy hosszú távú életmódváltozást tudjunk elérni.

Ami pedig a pro.activ margarint illeti: bevalljuk, meglehetősen szkeptikusak voltunk vele kapcsolatban mindketten, de az általa elért eremények tökéletesen meggyőztek bennünket. Ezért aztán mindenképpen ajánljuk mindenkinek, aki megengedheti magának, akinek pedig koleszterin-problémái vannak, annak különösen csak javasolni tudjuk. Íze, színe, állaga kitűnő, vetekszik bármelyik általunk ismert margarinnal, az pedig, hogy ilyen jelentősen csökkentette mindkettőnk koleszterinszintjét, magáért beszél.

Bővebb info: Flora Institute

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top