
![]() |
Mint ahogy az egyéni ízlés nagy szerepet játszik az öblítők kiválasztásában is. Hiszen ki ne élte volna át azt a torokszorítóan izgalmas pillanatot, amikor a hipermarket vagy az egyéb boltok öblítős polca előtt szagolgatva próbálta megtalálni azt az illatot, amely a flakonból kiáradó rémisztő töménysége ellenére azt ígéri, hogy éppen a kellő mértékben és minőségben illatosítja ruháit! De kitartunk, és szagolunk és szagolunk, hiszen mindannyian a jóillatú puhaságra vágyunk.
Vannak persze olyan emberek, akiknek egyszerű az élete, egyszer megszeretnek egy márkát, és sosem szakadnak el tőle. A gond csak az, hogy néha megszűnik egy-egy illat, és olyankor az ember ott marad hoppon.
![]() |
Szerencsére a két tesztelt márka éppen a két újonnan felfedezett alapvető öblítőkategóriát fedte le. A kategóriákat mi magunk állítottuk fel a tesztelés során, így hát kissé szubjektívek. Az első kategória, a DM saját márkájú denkmit öblítőcsaládja azoknak való, akik nem akarják, hogy parfümjük illatát elnyomja ruhájuk illata. Ennélfogva sokkal kevésbé erőteljes az illat, már vizes ruhákon is érezhető a különbség.
A másik kategória a már-már parfümszámba menő fajta, ami szerencsére azért nem annyira meghatározó, hogy egész nap csak ezt érezzük magunkon. Ilyen a Silan, amely ráadásul nagy választékával is segíti vagy nehezíti a döntést. Elég, ha kiteregeted a ruhákat a lakásban, máris elfelejtheted a szobaillatosítót, így hát valóban két legyet ütsz egy csapásra.
![]() |
Széleskörű kutatásaink fényt vetettek egy igen fontos problémára. Van nőszagú öblítő, meg családnak való, és van férfiszagú is. Ez ismét komoly választási töprengést eredményez. A kérdés tán bagatellnek tűnhet, de nem kevés embernek okoz fejtörést.
Azt is megállapítottuk, hogy mindkét márkán belül létezik egy olyan illat, ami az igazán konzervatívaknak való. Talán nevezhetnénk kék illatnak is. Képviselői mindig kékek, és az illat gyerekkorunk öblítőire emlékeztethet bennünket. Ilyen a denkmit Meeresfrische és a Silan eredeti kékje. De nem a Blue Sky, mert az a nyerő férfiillat!
![]() |
denkmit ennek a márkának, ahogy már említettük, kevésbé meghatározó az illata, tehát itt nem akkora a fejtörés. Egész családok használhatják nagy élvezettel mindegyik variációt, kivéve a rózsásat, ami azért inkább a női kategóriába tartozik.
![]() |
Remélhetőleg sikerült némi eligazítást nyújtani a tömény illatok világában. Egy konzekvencia született még. Nem véletlen, hogy csak az illatokba feledkeztünk bele, mert hatásban túl sok felfedezhető különbséget nem találtunk. Jó öblögetést mindenkinek!