Rémtörténetek
Sokszor akkor is hidegzuhanyként éri a dolgozót a bejelentés, ha személyes szakmai helyzetét elemezve már sejti a döntést. Vannak cégek, ahol lebegtetik a leépítések tényét: mindenki tudja, hogy csoportos elbocsátásokra kerül sor, ám ezt mégsem közlik megfelelő módon. Ez morálisan rendkívül romboló, mert az alkalmazottak állandó stressznek vannak kitéve. A feszült légkörben nem tudják rendesen végezni a munkájukat, és megindulnak a helyezkedések, illetve pozícióféltési taktikák.
Egy építőipari középvállalkozásnál például előfordult, hogy a főnök tíz alkalmazottjából ötöt kívánt elbocsátani, de nem tudott dönteni közülük. Ezért sorsolásra került a sor, amelynek eredményeképpen dobókockával döntötték el, hogy kitől váljanak meg. Egy másik vállalatnál ötven embertől váltak meg úgy, hogy a lelkileg megterhelő feladatot egyetlen emberre bízták, akit az elbocsátások után szintén kirúgtak.
Úgy tűnik, hogy a magyar munkavállalók egy része kiszolgáltatott a munkaadóinak. Pedig elvben a jogszabályok világos útmutatót nyújtanak. A Munka Törvénykönyve szerint a felmondásnak két alapesete van: a rendes és a rendkívüli felmondás. A rendkívüli felmondás esetében a munkáltató, illetve a munkavállaló a munkaviszonyt rendkívüli felmondással megszüntetheti, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ilyenkor a munkaviszony felmondási idő nélkül, azonnali hatállyal megszüntethető. Természetesen ezek keretszabályok, amelyeket az adott eset vizsgálatával lehet értelmezni.
 |
A munkavállalók egy része kiszolgáltatott a munkaadóinak … |
Lelki rezsi – megéri
Ám mi a helyzet a felmondás pszichológiai oldalával függetlenül attól, hogy megbízási vagy munkaszerződéssel foglalkoztatják az alkalmazottat? Hogyan lehet ezt nagyobb sérülések nélkül tudatni a dolgozóval?
Azt mindenkinek tudnia kell, hogy egy korrekt felmondási procedúra lelki rezsije sokkal magasabb, mint a hirtelen, felkészülési idő nélküli elbocsátásé. A főnökök közül ezért sokan nem vállalják a befektetett lelki többletet, mondván, hogy erre nincs idejük. Viszont ha egy főnökben megvan a szándék arra, hogy minden nehézség dacára méltósággal próbáljon megválni beosztottjától, akkor ez hosszú távon sokkal kifizetődőbb mindenkinek a helyükön maradó kollégáknak, az elbocsátott dolgozónak, és persze magának a főnöknek is. A kollégák így tudják, hogy főnökükben megbízhatnak, a kirúgott fél nem érzi magát megalázva, illetve a főnök morálisan tisztán kerül ki a helyzetből (amit nyilván úgy kívánt magának, mint púpot a hátára).
Pszichológusok szerint egy korrekt módon eljáró főnöknek még a hasonló, vagy magasabb beosztású kollégák érdektelenségével, illetve meg nem értésével is meg kell küzdenie. Sokan valóban nem értik, hogy miért tartja egy főnök fontosnak, hogy korrekt módon váljon meg egy dolgozótól, amikor rövid úton ki is rúghatná. Súlyos esetekben még a főnök érezheti magát hülyének, amiért ennyi lelki energiát fektetett egy kellemetlen helyzet megoldásába. Ráadásul, ha az elbocsátandó alkalmazott sem mutat partnerséget, akkor bizony nagyon nehéz helyzetbe kerülhet egy főnök.
Nem tudják, mi a jó
Az elbocsátott alkalmazott további magatartását illetően azt tanácsolják a szakemberek, hogy a felmondási idő alatt próbáljon meg együttműködni és feladatait a legjobb tudása szerint továbbra is ellátni – ez nemcsak kötelessége, de így kívánja az emberi tisztesség is. Sok alkalmazott azonban egyszerűen képtelen ellátni feladatait – vagy mert lusta, mint egy lajhár, vagy mert nem érdekli a dolog, vagy mert a saját útját járva máris a jövőbe tekint. A gondatlanság azonban rossz tanácsadó. Akit elbocsátottak, tegyen meg mindent, hogy korrektül távozzon.
 |
