Életmód

Kipróbáltuk a Valentint

Bevallom, én nem hiszek a rózsaszín/piros szívek kapcsolatot összetartó erejében. Nem hiszek abban sem, hogy ha párom nem lep meg február idusán egy malomkeréknyi rózsacsokorral, akkor elsirathatom a kapcsolatot.

Azok egyike vagyok, akik az importált ünnepet ma is kitartóan Bálint-napnak nevezik, hiszen leendő fiamat sem sújtanám a Valentin névvel. Szegényt. Így hát, bár nem mondom magam habzóan nemzeti érzelműnek, évekig kemény munkával, és elég nagy sikerrel határoltam el magam a képeslapok és szívecskék ünnepétől.

Idén azonban meginogtam. Hiába, ha az ember egy nőknek szóló lapot szerkeszt hosszú éveken keresztül, előbb-utóbb ráragad néhány furcsaság. Első riasztó tényként érdeklődni kezd egyes sztárok viharos magánélete iránt, majd naprakész lesz a szappanoperák egy részében. Ezt mind remekül rá lehet ám fogni a kellő tájékozottságra! És ha az ember lánya nem figyel oda eléggé, akkor bizony lehet, hogy jövő februárban elérzékenyül Valentin (bocsánat, Bálint!) napján.

Idén arra fogtam a már-már jelentkező romantikus elandalodást, hogy itt az ideje az olvasóknak kellő tájékoztatást nyújtani a romantikus édességek témájában. El is indultam, hivatástudattól vezéreltetve, hogy egy nagy lendülettel és egy jó nagy kosárral beszerezzem a szív alakú desszerteket. Reménykedtem ötletesebb variánsokban is, biztosan lesz – gondoltam – bonbon hozzácsomagolt plüssmackóval, netán plüsscicával. Jó, rendben, lehet, hogy túlságosan felspannoltam magam. Édes csábításra készültem, kedves állatkákra, és mindehhez az elmaradhatatlan romantikára.

Csalódás ért. Úgy tűnik, az édességgyártók nagy része is leragadt a Bálint névnél, és még nem tart minket elég romantikusnak a Valentinhoz.

Találhatunk persze piros szíveket (a plüssmackóról gyorsan le is mondtam), de nehéz lenne tagadni: mind csereszabatos. Bármikor felhasználható, hogy nehogy Valentin végeztével hatalmas, Télapó-leárazásra emlékeztető örvényben tűnjenek el a finomságok.

Már csak azért sem, mert amelyik gyártó vette a fáradságot, és szív alakú dobozt gyártatott, az az árjelző ceruzát erősen megnyomta!

Így hát a kosár üres maradt, hiszen két csokit nem lehet összehasonlítani. Én visszatérek a Bálinthoz, és magamnak sem vallom be, hogy az a rózsacsokor azért jól esne. A csokit úgysem szeretem annyira!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top