Egy mély levegővel tehát belépsz az új munkhelyed kapuján. Bemutatkozol a recepciósnak, kezet fogsz a biztonsági őrrel. Lejelentkezel a személyzetisnél, végül eljutsz a közvetlen főnöködig. Mosolygós kézrázással találkozol még rengeteg új emberrel, de nem ettől érezheted legjobban magadat.
A számítógéped készen áll, felhasználó névvel, jelszóval szó szerint rád vár. Az asztalodon még üresség, de a telefonmellék már a nevedre van bejegyezve. Kapsz naptárat is, céges tollat, egy cserép virág zöld szigete az asztalod sarkán segít magadat egészen jól érezni. Ezer apró jelből tudhatod, számítanak rád.
Ma, amikor legtöbbször a munka adója diktál, és a munkavállaló nincs alkupozícióban, kivételesnek tűnhet a figyelem, ami az új kollegának szól. A munkahelyi légkörhöz, a hangulathoz azonban hozzátartozik a fontosság érzése, az a tudat, hogy vártak, és számítanak a munkádra. Ezek a pillanatok sokáig meghatározhatják a munkakedvedet.
Persze neked is vannak feladataid, nem lehetsz túl sok, nem düböröghetsz a folyosón, és nem lapogathatod bemutatkozáskor a vadonatúj kollegáid hátát. Nem lehetsz kevés se, kisnyúlra nem vágynak: határozottság és önálló gondolkodás, ezt várják tőled. Nehéz tehát az arany középútra tévedni. Az biztos, hogy sok minden könnyebb lesz a fenti kezdés után.
Néhány nap, és hipp-hopp, már otthonosan forgolódsz az asztalok között, nem kell megkérdezni, kitől lehet bármit is kérdezni, és főleg nem kell minden percben vadul pörgetni az agyadba beleépülő emlékezetetőt. Új vagy még, de olyan munkaerő, akit vártak – és ettől valahogy minden sokkal, de sokkal egyszerűbb.
