Életmód

Legyél sikeres anya!

Anyának lenni jó! Anyának lenni felelõsség, ez már nem játék, a kötelezettség mellé azonban jogosultságok is járnak, és különféle támogatások, juttatások. Mikor mi, ebben segítünk eligazodni most!





Az áldott állapot nemcsak testileg változtatja meg a nőt, változik a státusza is, vagyis női munkaerőből anyává válik. És mint ilyennek, jogai vannak.

• A kismamákat a munkahelyről mindenféle orvosi vizsgálatra el kell engedni, ezért külön szabadnapot nem lehet nekik kiiratni.


Terhességi-gyermekágyi segély


• A kismamát terhességi-gyermekágyi segély illeti meg maximum 168 napig. Ezt úgy kell kiadni, hogy ebből a 24 hetes időszakból négy hét lehetőleg a szülést megelőző időszakra essen.


• A terhességi-gyermekágyi segély azoknak a kismamáknak jár, akik a gyermekük születését megelőző két esztendőben legalább 180 napig biztosítottak voltak.






Anyasági segély


• Szülés után jár az anyasági segély, amelyet akkor kaphat meg az anyuka, ha a terhesség idején legalább négy alkalommal orvosi vizsgálaton megjelent. Örökbefogadó is jogosult lehet rá, ha a gyermek születését követő 180 napon belül megvalósul az örökbefogadás.


• Az anyasági segélyt a gyermek születése után 180 napon belül levélben kell igényelni, összege pedig a mindenkori öregségi nyugdíj 225 %-a.


Családi pótlék




A családi pótlék igénylését formanyomtatványon kell benyújtani a Magyar Államkincstár illetékes igazgatóságához. Késedelmes igénylés esetén visszamenőleg legfeljebb két hónapra igényelhető.


• A gyermek születése után családi pótlék is megilleti az anyát, ennek havi összege január elsejétől: egy gyermekes család esetében 5100 forint.


Gyermekgondozási díj (gyed)


• A gyermek kétéves koráig gyed, azaz gyermekgondozási díj illeti meg az anyát, ezt a terhességi-gyermekágyi segély ideje után veheti igénybe a szülő, de csak a saját háztartásában élő gyermeke után.






• Nem jár a gyed azoknak akik az időszak alatt munkát végeznek – ez alól kivétel a szerzői védelem alatt álló alkotásért járó díjazás.

• Nem jár a gyed azoknak sem, akik gyermeküket bölcsödében helyezték el.


• A gyed összege a naptári napi átlagkereset hetven százaléka, ez idén maximum 83.000 forint lehet.


• A gyedet formanyomtatványon lehet igényelni az illetékes foglalkoztatónál.


Gyermekgondozási segély (gyes)




Az igénylésekhez minden esetben csatolni kell többek között a gyermek(ek) eredeti anyakönyvi kivonatát is!


• A gyermekgondozási segély a gyermek harmadik életévéig jár, havi rendszerességgel.


• Gyest igényelhet nagyszülő is.


• A jogosult szülő nem vállalhat munkát a gyermek 1 éves koráig. Egy éves kora után pedig csak napi négy órás munkát, illetve időkorlátozás nélküli otthoni munkát végezhet.


• A gyes igénylését a területileg illetékes Magyar Államkincstár területileg illetékes kirendeltséghez kell benyújtani, írásban.


• A gyes összege azonos a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegével, ez idén havonta 24.700 forint.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top