 |
Kis csibém, szedd össze magad! suttogja Aszalainé Tünde nővér.
Van, ami rutinná válik, de ez soha. A nyolcvandekásoktól elveszek. Elég egy grimasz, egy félrehúzott pici száj. Két nap után kötődöm hozzájuk.
Az apácák hajdanán belénk nevelték a nővérképzőben, hogy nem szabad túl közel engedni magunkhoz a betegeket, mert akkor nem tudunk jól gyógyítani kapcsolódik a beszélgetésbe Árvainé Ili.
Sajnáljuk őket a beavatkozások, a fájdalom miatt, de ha annyira beleélnénk magunkat a mindennapi szenvedésbe, nem tudnánk negyven éve csinálni. Belehalnánk.
És kevés a szabad időnk szúrja közbe Nagy Lídia nővér, aki pár méterrel arrébb cumiztat egy bébit.
Három műszak mellett nem tudok egy tanfolyamot elvégezni, nyelvet tanulni. A barátnőim hiába hívnak hét végén csatangolni, ismerkedni, nem fér bele. A fő gondom mégis az, hogy fényévekre vagyok az önálló élettől. Néha belegondolok: mi lenne, ha elhagynám a pályát? De mindig oda jutok vissza, hogy nem tudnék mást csinálni.
Szepes Bernadett Kecskeméten, a nővérszállón él, a helyi kórház sürgősségi osztályán dolgozik.
A nagy álom, hogy szülésznő legyek, szertefoszlott, mert nem volt hely. A balesetiben viszont igen, így kerültem oda nővérnek. Megszerettem. Sokszor enni sincs időm egész nap, mert ezen az osztályon az infúzióbekötéstől a sebvarrásig mindenben segítünk az orvosoknak. Sokszor egyedül viszünk egy-egy műszakot, annyira kevés az ápolószemélyzet. Miért is jönnének nővérnek, mikor máshol ugyanennyi pénzért nem kell megszakadni, nincs felelősség, és nem függ tőlük emberélet?! Itt a kórházban nincs huszonöt év alatti nővér. Mi, harmincasok valamiért még kitartunk, annak ellenére, hogy igazából se anyagi, se erkölcsi megbecsülés nincs.
Minden kórháznak megvan a saját szaga. A ceglédi Toldy Ferenc kórházé édeskés. Farkasné Zsuzsa gazdasági nővér a sebészeten. Ahogy megjelenik a kórtermek ajtajában, rendre mosolyognak a betegek.
A barátnőm anyukája körzeti nővér volt. Sokszor megbűvölve figyeltem, ahogy kifőzi a fecskendőket. Talán ezzel kezdődött. A nővérképző után három műszakban kezdtem, mint a többiek. Megy ez, míg az ember fiatal, ám az ötven fölötti nővérek már nem szeretik. Tudja ezt a főnővér is, ezért csak végszükség esetén osztja be őket. Én már tizenöt éve gazdasági nővér vagyok, reggel hétre járok, délután háromig tart a munkaidőm, amit persze nem tartok be, gyakran négy is elmúlik, mire mindent elvégzek. Műtétes osztály a miénk, kell az összhang, elkel a segítség. Meg az az igazság, hogy nagyon jólesik, amikor visszajön egy beteg, és megkérdezi: A Zsuzsa nővérke itt van még?
