Történetek

Kattints a képre!

„Már gyerekkoromban sem voltam a túltengő önbizalom megtestesítője: én voltam a kövér kislány, aki sírva fakadt, ha énekből felelni kellett az egész osztály előtt, vagy rögtön lángba borult arccal ült a helyén, ha csak a padtársát megszólították. 🙂 Azóta ugyan eltelt jó néhány év (mondjuk 20), már a „kövér kislány” jelző sem teljesen helytálló, a helyzet mégis keveset változott. Legutóbbi és legsúlyosabb „önbizalmatlansági” helyzetem az volt, mikor tavaly felkérést kaptam, hogy egy konferencián tartsak előadást. Szorgalmasan készültem az előadásra, a tartalom a fejemben volt, de a szerepléstől már hetekkel az előadás előtt álmatlan éjszakáim voltak. Aztán, mikor eljött az előadás ideje, teljesen kicsúszott a föld a lábam alól, hallottam saját hangomat elcsuklani, éreztem a lábaimat remegni, és az előadás végére biztosan leadtam egy kilót, annyira izzadtam. Az előadás után gyakorlatilag képtelen voltam visszaidézni, hogy egyáltalán mit beszéltem össze, az esti közös fogadáson pedig bujkáltam a résztvevők elől, annyira szégyelltem magam.”

Ildikó, 28 éves



„Sajnos jó pár éve küzdök a túlsúlyommal, ami nagyon sok problémát okozott eddig is nekem. Egyszer rávett a barátnőm, hogy menjünk el strandra, de én, mivel elég kövérnek éreztem magam, nem nagyon szerettem volna mutogatni többek között a hatalmas narancsültetvényt a lábaimon. :-(( Hosszas unszolás után elmentem vele, de végig ideges voltam, és azt lestem, hogy ki figyeli nem túl kívánatos testemet, így nem nagyon tudtam élvezni a strandolást. Barátnőm mondta, hogy ne foglalkozzak vele, hiszen nálam sokkal kövérebbek is voltak ott, de én abban az évben nem mentem többet strandra. Tavaly ősszel viszont elkezdtem diétázni… idén talán már bátrabb leszek :-))”

Gréta, 28 éves

Kattints a képre!

„A kisfiammal (aki akkor 6 hetes volt) kórházban voltunk. Egy éjjel légzéskimaradása volt, sajnos akkor már másodszor. Elmondtam a nővérnek és egy orvosnak is, hogy mi történt, de ők csak legyintettek a történtekre. Nem vettek komolyan, mert nem voltam elég határozott. Sokszor érzem, hogy nem tudok kiállni az igazamért, úgy érzem, hogy semmibe vesznek az emberek. Szeretnék határozott és magabiztos lenni! A gyermekem és a saját magam érdekében.”

Edit, 25 éves



„A napokban lettem 28 éves. Van 2 kisfiam. Vannak vágyaim, hogy miket hordanék szívesen, de mindig elbizonytalanodom, mert úgy gondolom, hogy egy 2 gyermekes anyuka már nem vehet fel akármit. A fodrásznál is bizonytalan vagyok, keresem a stílusom, de nehezen találom. Pedig mindenki csinosnak mond, súlyfeleslegem nincs, de az önbizalmam elfogyott.”

Orsolya, 28 éves



„Nemrég voltam egy állásinterjún. Az első fordulón simán vettem az akadályokat, úgy éreztem, hogy az enyém lesz az áhított állás. Aztán behívtak a következő fordulóra, gondoltam, ez már megvan. Sokáig töprengtem, mit vegyek fel, feltűzzem-e a hajam… Megérkeztem a megbeszélt időpontban. Beléptem egy hatalmas, egyterű irodába, mindenki vetett rám egy-egy “mit akar ez itt” pillantást, majd elfordultak. Mivel még ott nem jártam, pár pillanatig ott toporogtam, várva arra, hogy valaki odajön és megmondja hova menjek. Nem tették, nem vettek rólam tudomást. A recepción megmondták, hogy a “leendő főnök” irodájának mi a száma, így némi töprengés után elindultam, hátha megtalálom. Majd ott álltam az ajtó előtt, bekopogtam. Semmi válasz, kopogtam még egyszer, és benyitottam. Nem kellett volna?! Innentől kezdve veszett ügyem volt. A pasas egyszerűen nem vett komolyan, úgy kezelt, mint egy csitrit, aki véletlenül odatévedt. Erre én megsemmisülten hebegtem-habogtam. Az állást nem kaptam meg. Azóta még bizonytalanabb vagyok.”

Anikó, 25 éves