nlc.hu
Életmód
Randi, szerelem

Randi, szerelem

SZERELEM. Így, csupa nagybetûvel. Mindannyian erre vágyunk. Egész életünkben keressük, kutatjuk azt a másikat, aki majd életünk párja lehet. Ismerkedünk, flörtölünk, randizunk.





Most, hogy „végre itt a nyár” – idézve a régi slágert -, az jutott eszembe, hogy ilyenkor lehet a legkönnyebben és a legbiztosabban ismerkedni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell zsákbamacskát vennünk. Hogy miért? Főként azért, mert az egyre kevesebb és vékonyabb ruhadarabok, alig takarnak valamit a formás vagy kevésbé formás testekből. Az eddig nyakig begombolt ingeket és nyakkendőket felváltják a testre feszülő pólók, a hosszú vasalt nadrágot pedig a lábszárat megvillantó halásznadrágok. Már érdemes nyitott szemmel közlekedni a világban.


Ennél még jobb szétnézni a strandokon. Ott aztán valóban a valóságot láthatjuk magunk előtt. Amikor itt megakad a szemünk valakin, biztosak lehetünk benne, hogy ruhában is megnyerő lesz majd.
A kiszemelt „áldozatot” pedig igyekezzünk gyorsan becserkészni, hátha a konkurencia is ugyanarra a „vadra” hajt. A női praktikák tárháza végeredményben kimeríthetetlen. Azt, hogy végül is melyik módszerrel fogsz a közelébe férkőzni a pasinak, nem is túlzottan fontos. Csak az eredményre koncentrálj!




A béna nő trükk, tudod, amikor ráöntöd az italod, sűrű elnézések mellett még a filmekben is működik. Amire figyelned kell, hogy lehetőleg még ne legyen rajta koktélmaradvány, mert akkor már megelőztek.

Akiknek nincs idejük strandra járni, ne keseredjenek el. Ilyenkor az esti szórakozóhelyek is tele vannak szabad prédával. Dögös ruci, szolíd smink, és máris bevetheted magad az éjszakába. Rengeteg módja van az ismerkedésnek. Ha úgy éreznéd, hogy nincs elég ötleted, olvasd el a randi tippjeinket, biztosan találsz olyat, amit bevethetsz a legjobb pillanatban.





Az estéid is foglaltak? Akkor marad a munkahelyi ismerkedés. A vékony blúzodban vacoghatsz a légkondi mellett, hátha a jóképű új kolléga megment egy forró kávéval vagy jobb esetben egy forró öleléssel.

Szóval nyár van. Itt az idő, hogy belevesd magad a szerelem tengerébe. Gondolj viszont arra, hogy csak ragyogó fogakkal biztos a hódításod!






Válaszd ki magadnak a leginkább hozzád illő randi tippünket!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top