nlc.hu
Életmód
Undok fráter vagyok!

Undok fráter vagyok!

Nagy tolongás volt néhány hete Budapesten, a Laky Adolf utcában, amikor átadták az elsõ PET-CT-készüléket. Voltak ott ismert orvosprofesszorok, a szállító cég emberei, azok, akik majd dolgoznak vele, és volt ott egy különös, nagytermetû, igen visszafogott férfi is, dr. Deák Gábor, aki azt állítja magáról, hogy "undok fráter".




A PET-CT Kft igazgatója – mellesleg orvosdoktor – az a fajta álmodozó, aki őrületes tempóban, mindent megmozgat, hogy megvalósítsa, amit elképzelt. Vállalkozásai csak a kivitelezésig érdeklik, amikor működnek, már nem sokat foglalkozik velük, mert a gyógyítás az élete.


Az ő karrierje sem indult zökkenőmentesen. Az elkényeztetett, életvidám, eleven, jó eszű, harmadéves medikust egy napon két nagy csapás is érte. Halász rektor úr kirúgta az egyetemről, és a barátnője is útilaput kötött a talpára, ezért elhatározta, hogy a Dunába veti magát. Ám időben eszébe jutott, hogy remekül úszik, kajakozik, vagyis ez nem fog menni! Dühében kopaszra vágatta beatkorszakos, vállig érő haját, és hazament. Hogy talpra álljon, újra sportolni kezdett. Teljes gőzzel, versenyszerűen, a Honvédban kajakozott kiváló eredményekkel. Aláírt egy szerződést a honvédséggel, hogy katonaorvos lesz, és befejezte az egyetemet. Megnősült, és a diploma mellé ’84-ben egy csodás kislányt is kapott, Annát. Ercsibe helyezték, a 37. Önálló Pontonoshídász Ezredhez. A két szobás szolgálati lakást palotának érezték feleségével, és egy évvel később megszületett Marci fia is.


Ám Deák nem bírt nyugodni. Rohamkocsivá fejlesztette a honvédség mentőjét, és időnként ügyeletet vállalt a faluban. Amikor megüresedett a körzeti orvosi állás, elvállalta. Kitalálta, hogy a falunak rendelőintézet kell, szakorvosokat hívott, szűréseket szervezett. Kialakíttatott egy kis laboratóriumot, műszereket vetetett a tanácsi vezetőkkel, nem csoda, hogy a falu főorvosa lett. Egyik páciense javasolta, hogy csináljon egy magánpatikát. Lajos bácsi egykori üzletében nyílt meg Ercsiben Deák doktor első patikája, később még kettő Székesfehérvárott, majd a budapesti Honvéd kórházban is. Miután szembesült a helyi szemétszállítás problémájával, megoldotta azt. S mert úgy tartja, ha lúd, legyen kövér, nyitott még egy ABC-t is, amibe aztán belebukott.


Később egy belső hangnak engedelmeskedve föladta a praxist Ercsiben, és egy főváros közeli településre költözött. Részt vett a hazai patikaprivatizációban. Ám őt minden csak addig érdekli, míg fölépít egy céget, ha az már megy a maga útján, érdektelenné válik számára. Ennek köszönhető, a legvadabb ötletekre is nyitott, így vette meg egy barátjával az Újpesti Dózsát. Nagy reformokban gondolkodtak, ám óriásit buktak. Azért nem bolondult meg, mert azt tartja, nem jó, ha a pénz vezérel. Neki az ötlet, a kitartás, a kitalálás és a megvalósítás a fontos. Ha valaki sikeres, annak utána van pénze is, de ha valaki csak a pénzt keresi, az sosem lesz sikeres. Utálja a nemtelen módszereket, nem szeret sebeket ejteni, és ha egy cégben nem érzi jól magát, egyszerűen elmegy.


Ismerősei, barátai szerint Deák doktor leállhatna, lenyugodhatna, és élhetne, mint „Marci Hevesen”. Ám két évvel ezelőtt, ismét hirtelen fordulatot vett az élete. Tágabb családjában két embernél is daganatot találtak, ezért egyre többet foglakozott a PET-tel (pozitron emissziós tomográffal). Rögeszméjévé vált, hogy a hazai betegek sem nélkülözhetik ezt a csodás készüléket. Nekiindult, szétnézett a környező országokban, támogatókat keresett. Nem adta föl, megszerezte a pénzt, megvásárolta, és üzembe helyezteti az első PET-CT-t.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top