nlc.hu
Életmód
nõ természetesen – jogi közlemény

nõ természetesen – jogi közlemény



jogi közlemény
A pályázók kizárólag saját pályázati anyaggal vehetnek részt
a pályázaton.

A pályázók a pályázati anyagok feltöltésével kijelentik és szavatolják, hogy
azok nem sértik harmadik személyek szellemi alkotásokhoz fűződő, így
különösen szerzői és szomszédos jogait, valamint személyiségi vagy egyéb
személyhez fűződő jogait, így különösen szavatolja, hogy a feltöltött anyagok
nem tartalmaznak semmiféle olyan utalást vagy elemet, amely a jó hírnévvel,
a névviselés jogával, a képmás védelmével, üzemi, üzleti vagy magántitokkal,
kegyelettel kapcsolatos, vagy rágalmazási, becsületsértési, sajtójogi, illetve
egyéb hasonló természetű igényre adhat alapot.

A pályázók teljes kártérítési felelősséggel tartoznak harmadik személyeknek
a Sanoma Budapest Kiadói Rt-vel szemben támasztott ilyen természetű
igényeivel kapcsolatban.

A pályázó a pályázati anyag feltöltésével a mindenkor hatályos szerzői jogi
szabályozással összhangban visszavonhatatlan és díjfizetést nem igénylő
hozzájárulását adja ahhoz, hogy a pályázati anyagot a Sanoma Budapest
Kiadói Rt. az általa kiadott elektronikus és nyomtatott sajtótermékekben
kizárólagos joggal nyilvánosságra hozza, felhasználja, átdolgozza, hasznosítsa,
illetőleg mindezekre – egészben vagy részben – harmadik
személynek engedélyt adjon.

A Sanoma Budapest Kiadói Rt. a pályázó által feltöltött pályázati anyagot
semmilyen körülmények között nem juttatja vissza, és a pályázati anyaggal
kapcsolatban felmerült költségeket sem téríti meg.
A Sanoma Budapest Kiadói Rt. a feltöltött pályázati anyagokat véglegesnek
tekinti, azonban jogosult – de nem köteles – azokon az általa történő
felhasználás céljából saját belátása szerint utómunkákat végezni.

A pályázati anyagok a Nők Lapja Cafe honlapján jelennek meg.
A pályázók tudomásul veszik, hogy csak azok a pályázati anyagok
jelenhetnek meg, amelyeket a Nők Lapja Cafe munkatársaiból álló zsűri arra
előzetesen alkalmasnak ítélt.

A pályázati anyag feltöltésével a pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a
Sanoma Budapest Kiadói Rt. a pályázók által a pályázaton való részvétel
feltételeként önkéntesen megadott adatokat – mint a pályázók nevét,
lakcímét, telefonszámát és e-mail címét – a pályázat lebonyolításával
összefüggésben felhasználja. A pályázók egyúttal kijelentik, hogy kizárólag
valós adatokat adtak meg, és tudomásul veszik, hogy a
Sanoma Budapest Kiadói Rt. a valótlanul megadott adatokból származó
bármilyen következményekért felelősséget nem vállal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top