Életmód

Kíváncsi vagy, hogyan válnak egyre magabiztosabbá a Rexona Önbizalom Akadémia résztvevõi?

A Rexona Önbizalom Akadémián két osztály indult, az egyik stílus-megjelenés, a másik önkifejezés-kapcsolatteremtés témakörben.

A 9 résztvevő első lépésben egy kötetlen beszélgetés alkalmával ismerkedett meg egymással, és az Önbizalom Akadémia két konzulensével, Csisztu Zsuzsával és Görög Zitával. A lányok hamar megtalálták a közös hangot, és lelkesen mesélték egymásnak történeteiket, illetve, hogy ki, miért jelentkezett az Önbizalom Akadémiára. A beszélgetés alatt az is kiderült, hogy Csisztu Zsuzsának és Görög Zitának is bőven akadt olyan helyzet az életében, amikor bizony elkelt volna egy jó nagy adag önbizalom!
















 


 


 


Az Önbizalom Akadémia első két foglalkozásán közösen vett részt mindkét csoport. Nemes Orsolya drámapedagógus első órájának célja az volt, hogy önismereti játékok segítségével a lányok jobban megismerjék egymást. A további órák alkalmával különböző érdekes feladatokon és szituációs gyakorlatokon keresztül testbeszédet tanulhattak a résztvevők.





 







Leitner Rita mozgás, és stílustanácsadó óráin a hangsúly a helyes testtartás elsajátításán volt. Rita szerint, nagyon fontos, hogy egy nő megtanulja, hogyan kell magas sarkú cipőben szépen, kecsesen járni, s mivel szerinte minden gyakorlás kérdése, a lányok számtalan kört tettek meg elegáns, alkalmi öltözetükben, de természetesen nem hiába!






Talán mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor tanácstalanul állunk a szekrényünk előtt, és nem tudjuk, milyen ruhát vegyünk fel. Szeretnénk változtatni öltözködési stílusunkon, de nem merünk, mert nincs hozzá bátorságunk. A Rexona Önbizalom Akadémia résztvevőinek Makány Márta öltözéktervező segített megtalálni a személyiségükhöz leginkább illő ruhadarabokat. Megmutatta mindenkinek, hogy kinek mi a legelőnyösebb viselet, és nem győzte hangsúlyozni a foglalkozás alatt, hogy a lányok merjenek színes ruhákat, kiegészítőket hordani.




















 


 


Hogyan lehet magabiztosan viselkedni különböző munkahelyi szituációkban? Az önkifejezés-kapcsolatteremtés csoport résztvevői hasznos tanácsokat kaptak erre vonatkozóan Lukács Zsolt fejvadásztól és Horváth Rita humán erőforrás vezetőtől. Az órákon a lányok megosztották egymással, a munkával és a karrierrel kapcsolatos problémáikat, amelyekre a szakértőkkel közösen megpróbáltak megoldást találni.








A stílus-megjelenés csoport résztvevőire alig lehetett ráismerni, miután Horacsek Ágnes sminkes óráin részt vettek. Már az egyszerűbb nappali sminkkel is magabiztosabbnak tűnt mindenki, de az alkalmi smink elkészülése után a lányok alig hittek a szemüknek. Ági kiemelte, hogy a sminkelésnél nagyon fontos az alapozás, melynek során ügyesen el lehet tüntetni a bőrhibákat. Megmutatta, hogy szerinte mik azok a „kincsek”, amelyekkel csodákat lehet művelni az arcon, ilyen például egy jó minőségű ecset, amellyel a szemhéjpúdert varázsolhatjuk könnyedén és gyönyörűen a szemünk fölé.





 


További információkért klikkelj ide!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top