A szakmában egy sajtóközlemény tudatta a változást, az egyik legnépszerűbb trendi női magazin főszerkesztőváltásáról. A Cosmopolitan júliusi számát már a változás jegyében vehették kezükbe az olvasók. A lap magáért beszél, mi pedig bemutatjuk a Wellness régi és a Cosmo új főszerkesztőjét!
– Emlékszem rád, mikor még a Nők Lapjába írtál
– Az hét év volt az életemből..
– Tudatos választás volt az életedben ez a pálya?
– Mindig újságíró akartam lenni, vagy legalábbis 17-18 éves koromtól biztosan. Korábban az állatorvoslástól kezdve minden másra is gondoltam, de ettől a koromtól már elég határozottan az újságírás vonzott. Aztán amikor újságíró sulis voltam, a Nők Lapját választottam a szakmai gyakorlat helyszínéül, teljesen egyértelműen. Engem soha nem vonzott a politikai újságírás, mindenképpen ehhez a laphoz akartam menni, végül is sikerült. Húsz évesen kerültem oda, újságírás mellett később szerkesztettem is, voltak rovatok, foglalkoztam filmekkel, fitnesszel, a szépségrovattal. A hét év alatt mindent megírtam és mindent megkérdeztem, ami nekem is igazán fontos volt. Közben dolgoztam a kiadó összes lapjába, a Színes RTV-től kezdve, volt a Népszava, a Presztízs magazin, meg az Otthon, éppen hogy csak a Buci Maciba nem írtam, de azon kívül szinte mindenbe. A hetedik évre már élt bennem a változás utáni vágy, és már a lap is egészen másfelé indult.
– Ez a kiadó a Vico volt, ugye? Fenyő János cége.
– Igen, a halála utáni időszak. Sokat köszönhetek a Jánosnak,- ha így utólag visszagondolok – engem ő fedezett fel, huszonévesen ott voltam, azt sem tudtam jóformán, hogy hol, mégis adtak teret, adtak lehetőséget, azt mondták tehetséges vagyok. Szóval az ő haláláig nagyon jó korszak volt. Mivel mindig mindenhez őszintén állok hozzá, sokszor kiderül, hogy valaki éppen ezért nem szeret, mert meg merek lépni dolgokat, amiket talán más nem. Akkoriban már megcsináltuk a Nők Lapja site-ot, meg egy csomó más dolgot, nagyon jó volt, de már mocorgott bennem valami. Konkrétan nem is az, hogy elmenjek, hanem úgy nem is igazán tudtam, úgy nem voltam rendben magammal. Aztán többféle megkeresés jött és végül az egyikre igent mondtam. A Joynál lettem főszerkesztő egy rövid, ámde tömör három hónapig, sikerült még próbaidő alatt felmondanom. Ez ugyanolyan dolog, mint a pasiknál: van egy hosszú kapcsolatod, akkor utána jön egy kis valami, ami arra jó, hogy kicsit kiszed az előzőből, kicsit lemossa az előző porát, aztán utána úgysem ő kell. Nekem a Joy az igazából arra volt jó, hogy kiszedjen a hét év Nők Lapjából. A felkérésre kimozdultam, mert kihívás volt, ha nem jön, akkor talán még most is a Nők Lapjánál vagyok.
Patrícia kedvencei és két pillanata |
Kedvenc autó: Nincs jogsim! Egyszer lesz, érzem, most már közeleg a pillanat!
Kedvenc város: Minden megoldás érdekel! New York az bejött!
Kedvenc zene: Ez korszakfüggő. Kovács Ákos például, és az a zene, amiben van élet, a legújabb a Kistehén tánczenekar.
Kedvenc könyv: Falom a könyveket! Az alkimista mostanában az alapkönyv, szeretem Coelho műveit. Ha nagyon fáradt vagyok, akkor bejönnek az egyszerű csajos regények is.
Kedvenc újság: Igazából mindegyiket szeretem megnézni. Még a kerületi lapot is elolvasom, az is érdekel.
Életed legrosszabb pillanata: Onnan is kijöttem..
Életed legjobb pillanata: Sok jó van! Az egyik legkedvesebb, amikor a tesóm szült, és ott lehettem, amikor Bubszi először sírt fel.
|
– Az izgatott, hogy irányíthass?
– Igazából a kihívás. Engem két helyzetben szoktak dolgozni hívni. Az egyik, amikor létre kell hozni valamit, az alapoktól felépíteni, a másik az, amikor válságmenedzselés van. A Joynál is ez utóbbi volt, elment az akkori főszerkesztő, nagy remittenda, nem ment rendben a lap, új életet kellett lehelni bele, új csapatot összehozni.
– Rendbe tenni, aztán elengedni?
– Igen, vízre rakni a hajót, nézni kicsit, nézni utána, integetni hosszan, aztán amikor már nagyon messze van, akkor itt a következő. Valószínűleg ez a típus vagyok, mint a pasiknál, amíg meg nem találod azt aki igazán kell és annál lehorgonyzol, addig mindig van változás. Talán három-négy év múlva én is megállapodok.
– A női lapok sorában a Wellness speciális tematikájú lapnak tekinthető, gondolom, a te szakmai utadon is egy speciális feladatvállalást jelentett.
– Talán nem ez jelentette a lényeget. Amikor eljöttem a Joy-tól, fáradt voltam. Hét év Nők Lapja, három hónap Joy, nem volt pihenésre időm, sokat dolgoztam, ezért úgy döntöttem, hogy egy ideig nem megyek el laphoz, nem volt olyan feladat sem, amit kihívásnak éreztem volna, huszonnyolc évesen nem nagyon láttam olyat a magyar sajtóban, akitől tanulni tudtam volna. Jó ideig külsőzgettem, megcsináltam egy barátnőmmel egy site-ot, ilyesmivel foglalkoztam. Aztán ide, a Sanoma Kiadóhoz hívtak vissza, akkoriban két lap indult, az egyik a Wellness volt, a másik a Best. Igazából a Wellness-hez hívott szerkesztőnek a korábbi főszerkesztő, én meg azt éreztem, hogy ez a lap nem az, amire én gondolok, megint egy kompromisszum lett volna, valahova beülni csak azért, hogy kapjak havonta fizetést. Aztán találkoztam Ómolnár Miklóssal, a Best főszerkesztőjével, akivel mi addig nem ismertük egymást. Nála azt éreztem az első percben, amit a Fenyő Jánosnál végig, azt hogy tőled nagyon lehet tanulni. Tudtam, hogy a Best iszonyú sok munka lesz, úgyhogy azt mondtam, hogy legyen a Best. Következett tehát másfél év, aminek az elején sokat kardoztunk a Mikivel, míg beláttuk mindketten, hogy nem egymás uralmára törünk. Nagyon jó munka volt kitalálni a Bestet, azt, hogy mennyivel legyen más, mint a Story, hova pozícionáljuk, kinek írjuk, újságírókból csapatot csinálni, szóval nagyon jó volt, rengeteget tanultam.
– Addigra ismerték a neved a szakmában, megjártál lépcsőfokokat, elismertek, miért volt fontos, hogy tanuljál?
– Nagyon jó dolog, ha a sajtóról vagy erről a piacról újabbakat meg lehet tudni. Én például, ott tanultam meg azt, hogy hogyan kell piacképes újságot csinálni. Ezt ma Magyarországon nagyon kevesen tudják, van egy csomó főszerkesztő, de célcsoportban gondolkodni nem nagyon tudnak. Fárasztó másfél év következett, hétvégék nélkül, szombaton reggel már rohantam az újságárushoz, néztem, hogy melyik napilap mit ír, vasárnap ugyanez, és hívtam az újságírókat a témákkal.
– Mi vitt onnan tovább? Jött az újabb hajó a kihívással?
– Nagyon tud idegesíteni, ha tudom, hogy egy lapban nagyobb lehetőség van, mint amit kihasználnak a szerkesztők. Tudtam, hogy a piacon van egy rés, amit a Wellnessnek be kellene töltenie, hiszen egy nagy kiadó azért indította el, mert erre a résre be lehetett figyelni. És megint két dolog között kellett választanom, sokáig vívódtam, és a végén éppen ezek miatt a Wellnesst választottam. Az önállóbb dolog volt, úgy éreztem, hogy megértem rá, és egy más terület volt ahhoz képest, amivel azelőtt foglalkoztam, újra másba lehetett kezdeni.
– Tehát újra tanulni?
– Újra tanulni, meg embereket tanítani. Az sem egyszerű, amikor ufóként bemész egy szerkesztőségbe, és elmagyarázod, hogy ki vagy, és hogy innentől kezdve itt más lesz. Ez nem egy hálás szerep, és nem is szoktak fáklyás felvonulással fogadni. A Wellnessnél is úgy kezdődött, hogy amikor megtudták, hogy én megyek oda, már indult is a pletyka arról, hogy három embert azonnal kirúgok.
– Ilyen félelmetes híred van?
– Aha. Meg is kérdeztem a személyzeti igazgatónkat, hogy szerinte mitől van ez, miért ilyen a hírem. Szerinte én egy kemény főszerkesztő vagyok, azonnal megmondom hogy mi a jó és mi a rossz. Na de hát miért ne mondanám meg? Amikor attól működik valami, hogy ha valami rosszat visszaadunk, és annál jobbat csinálunk.
– Félnek tőled? Hogyan működsz te egy szerkesztőségben?
– Alapvetően az a legfontosabb, hogy mindig mindenből megpróbáljuk a legjobbat kihozni. Nem tudok belenyugodni abba, ha valami nem annyira tetszik, ilyenkor akár címlapot is újra fotóztatok, és újra fotózunk mást is, és átíratok cikkeket. Nem szeretem, ha nyugtalanság marad bennem, mert valami mégsem olyan lett, mint ahogy azt kitaláltuk.
– Akkor te 24 órás főszerkesztő vagy.
– Hát, nem tudom. Azért van más is az életemben, bár igaz, igen, mozog az agyam folyamatosan.
– Akkor most tisztázzuk! Ahol egyszercsak azt lehet olvasni, hogy főszerkesztő: Szabó Patrícia, ott baj van?
– (
) Ott kicsit rendbe kellene hozni a lapot, némi vérfrissítést igényel a dolog. Nekem sikerélmény volt, és gondolom a szerkesztőség többi tagjának is, hogy a Wellnesst helyre tudtuk rakni, ebben a szegmensben piacvezetők lettünk, sok kis apró lépés, sok-sok kis határozottság vagy odafigyelés eredményeként. A siker az nem úgy jön, hogy állunk, és egyszer csak lenyomtuk a konkurrenciát, és kész. A siker az hétfők és keddek és szerdák és csütörtökök, péntekek és persze szombatok és vasárnapok, és akkor még olyan is van, hogy este kilenckor még itt bent pörgünk, mert hogy az nem jó, amit megcsináltunk, és keresünk újabb képeket, és újabb dolgokat találunk ki!
– Mi változott a Cosmóban? A magazinban, ami több mint újság, hiszen egy életszemléletet is jelent a neve.
– A Cosmo nehezebb dolog, mint mondjuk a Wellness volt, mert ez egy komoly szabályokkal körülhatárolt, nagyon erős márka. Tehát nem kizárólag én, vagy nem mi a lapigazgatóval határozzuk meg az utat. Itt amerikai tulajdonos is van, aki nagyon is odafigyel mindenre. A lappal szerintem az volt a baj, hogy az emberek fejében egy olyan kép élt, hogy ez leginkább a plázacicáknak szóló szexlap. Erről szó nincs! A Cosmo arról szól, hogy ha tudod, hogy mit szeretnél az életedben, akkor azt elérheted. Ez lehet a karrier, lehet a pasi, vagy bármi. Gondolkoztam már sokat rajta, hogy Úristen, mi lenne, ha nem ezt csinálnám? Mit csinálnék? Nem tudom, mert ezt csinálom már tíz éve, mi mást, mint újságot? Ezt szeretem.
– Nem úgy fogalmaztál, hogy újságot írni.
– Ja, hogy írni? Azt is szerettem! A mostani munkám jóval összetettebb, kicsit olyan, mint a sportban az edzői feladat, tehát látod, hogy melyik versenyződ hol van, melyik a gyengéje, melyik az erőssége, hol kell erősítenie, hol kell egy kicsit visszavennie magából.
– Beszéljünk egy kicsit rólad! Nem lehet nem észrevenni téged. Tudatosan válogatod a ruháidat? Megvan a kedvenc helyed, ahol vásárolsz?
– Inkább úgy mondanám, hogy számomra az öltözködés is egyfajta kreatív feladat, legyen a gyűrűhöz illő színű óra, vagy látok valahol valamit és eszembe jut, hogy ezt mihez tudnám felvenni, akkor így összepárosítom
– Apró fülbevalóhoz veszel nagykabátot?
– Természetesen, bugyihoz is, bármikor. Nem nagyon szeretek, és ritkán is vásárolok rendesen, üzletben. Elvagyok simán farmerben és pólóban, vannak ilyen korszakaim, aztán amikor meg olyanom van, akkor kicsit kreatívabb leszek. A főzés ugyanez. Amikor rám tör, akkor főzök egy fél évig minden nap, azt is kreatív feladatnak tekintem, ahogy kigondolom, hogy mihez mit rakok, hogyan csinálom.
– Kedvenceid között szerepel New York, miért?
– Szabad városnak éreztem. Szeretek sétálni az utcákon és ott lehet, átlátható az egész város, követhető még nekem is, értem, hogy mi merre megy. Mosolyognak az emberek, ami hihetetlenül jó. Amikor veszel valamit az üzletben, akkor azt mondja az eladó, hogy legyen jó napja, jöjjön el máskor is. Persze, emögött ott van az ő sokszor álságosabb életfelfogásuk, de rohadt jó, ha mosolyognak rád! Magyarországon ilyen nincs.
– A kapcsolatban is fontos a szabadság?
– Fontos, fontos. Nagyon házitündér tudok lenni, de a magam szabadsága fontos. Volt olyan kapcsolatom így utólag visszagondolva , amiből azért menekültem el, mert úgy éreztem, hogy meghülyülök a korlátoktól.
– Nem is merem azt kérdezni, hogy mit csinálsz akkor, amikor nem csinálsz újságot? Van ilyen része az életednek?
– Szeretem például a természetet, kirándulni, sétálni, görkorizni, kiülni, nézni a semmit, az időnként nagyon jól esik. Vacsizni, masszíroztatni, a tesómmal csak úgy lenni, egy csomó mindent szeretek csinálni, amit más normál emberek is ugyanígy szeretnek.
– A hosszú távú terveidben a karrier mellett szerepet kap, mondjuk a család is?
– Persze! Lesz nekem számtalan gyerekem! Képlékeny még ez a dolog, belül azért mindig azt gondoltam, hogy ugyanúgy, ahogy az anyukám, majd hazamegyek, aztán három évig otthon leszek, aztán jön majd a következő gyerek, a következő három évvel. Mostanában kezdem felismerni, hogy nem biztos, hogy nekem ezek a három évek össze fognak jönni, pedig eléggé anyatípus vagyok. A munkatársaim sokszor Anyu-nak is hívnak. Amellett, hogy eléggé kemény vagyok, próbálok mindenkire külön odafigyelni, ha névnapja van, vagy éppen esténként magánügyekben esemesezünk. Soha nem éreztem magam karrieristának, soha nem is volt bennem a tudatosság, hogy akkor most ezt akarom, és majd tíz év múlva már ott tartsak. Egyszerűen szeretek újságot készíteni.
