nlc.hu
Életmód
A nõ ezer arcáról

A nõ ezer arcáról

A nõ szeretõ. A nõ feleség. A nõ barát. A nõ munkatárs. A nõ anya. És még nagyon sok minden más. De meg tud-e felelni minden téren úgy, hogy közben harmóniában él önmagával? Egyre kevésbé. A nõ ezer arca program ellenben segít.





„Minden ember egyedi, megismételhetetlen lény. Individuum. Egyedi genetikailag, neveltetésében, élményanyagában. Egyedi továbbá kapcsolataiban, céljaiban, szövetségeseiben és támogatóiban. A sors az, mely választásunktól függetlenül determinál” -hirdeti A nő ezer arca portál. És milyen igaza van! De ha egyedi minden ember, akkor személyes terápiára, személyes segítségre is van szüksége. Szerencsére azonban van már hely, ahol mindezt megkaphatja.

A nő ezer arca Kft. 2004-ben jött létre azzal a céllal, hogy egységes szemléleti keretben előmozdítsa a sokféle érték és értékrend között a női élet különböző oldalainak összeegyeztethetőségét úgy, hogy közben a nő megtalálja a harmóniát önmagában és a környezetében. A Dr. C. Molnár Emma pszichoterapeuta vezetésével működő képesség- és kapcsolatelemző központ a különféle női szerepek betöltéséhez szükséges érzelmi-gondolati-cselekvésbeli egységének, és az egység érzetének kimunkálásában való segítségnyújtást tűzte célul maga elé.

Maga a program roppant sokrétű, és ami nagyon fontos, személyre szabott. Nem egy általános, „hogyan találjuk meg a harmóniát- tippek a jó közérzethez”-típusú szervezetről van szó. Minden problémára, gátra, elakadásra, félelemre megoldást nyújt sokszínűségével. A nehézségtől függően egyéni vagy csoportos pszichoterápián vesznek részt a jelentkezők, és különféle pszichológiai eszközökkel, technikákkal találkoznak, amelyek hatékonyan segítik problémáik oldását.





A széles eszköz- és programtár azonban sokkal hosszabb távú célokat is megfogalmazott, mint egy-egy görcs feloldását. Mert bizony egy-egy pszichés góc kibogozása nem csupán addigi elszenvedőjére van kedvező hatással, hanem a környezetére, sőt a családjára, ezen keresztül pedig a jövő generációira is. Vagyis, ha az édesanyák az édesapák mellett bensőséges viszonyban, mentális egészségben tudják felnevelni a gyermekeiket, valószínűsíthető, hogy a gyermek is továbbadja majd ugyanezen értékeket az ő gyerekeinek.

A nő ezer arca tréning másik nagy előnye, hogy nem függetleníti a nőt mindazon hatásoktól és személyektől, amelyek körülveszik. Nem csupán arra törekszik, hogy egyéni magabiztosságra, határozottságra, öntudatra és sikerélményre tanítsa a nőt, hanem arra is, hogyan éljen női mivoltával úgy együtt, hogy a kapcsolatait és családját közben sikeresen működtesse, mindemellett képes legyen elvégezni a munkáját is, tudjon figyelni a baráti és munkahelyi kapcsolataira.

Dr. C. Molnár Emma, a program vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy változatlan az összes foglalkozás, amely a honlapon is megtalálható, tehát szeretettel várják a jelentkezőket. Ami ezek mellett még mindenképpen fontos és aktuális, az a meditációs foglalkozás, amely segíti a magzat és az édesanya bensőséges viszonyának, egyúttal harmonikus kötődésüknek kialakítását.





A nő ezer arca program munkatársainak nem – és remélhetőleg résztvevői számára sem – az a sikeres nő, aki legalább annyit keres, mint a párja, vagy mint a többi férfikolléga, sem az, aki képes volt három vagy még több gyermeket a világra hozni, nem az a sikeres, akinek sok nyelvvizsgája, több diplomája van. Szerintük az a sikeres nő, aki képes megteremteni és megtartani saját belső harmóniáját, ezáltal ugyanilyen jó viszonyban él a környezetével, képes szövetségeseket keresni, találni és velük együtt közös célokért küzdeni.

Aki úgy érzi, valami hiányzik, valami megakadályoz, valamit nem lehet megoldani, valami soha nem sikerül, bátran forduljon a program segítőihez, hogy elmondhassa: megtettem a magamét magamért és másokért.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top