Az idea
Eddigi életemben egyszer sikerült Alfa Romeóban ülnöm. Nyár volt, a görög tengerparton töltöttem egyhónapos ösztöndíjamat, ami olyan megterhelőre sikeredett, hogy a kapott szabadnapnál nem tudtunk nagyobb ajándékot elképzelni. El is indultunk, hogy most aztán jól az Égei-tenger habjaiba vetjük magunkat, de aki járt már a Thesszaloniki-öbölnél, az tudja, ehhez azért nagy elszántság kell! Fel is kerekedtünk, katalán lány, német lány és jómagam, hogy tisztább vizeket keressünk. Némi csűrés-csavarás után a kaland stoppolásba torkollt, majd a hely szellemének megfelelően egy percen belül meg is állt ő. A tűzpiros Alfa Romeo, benne a már nem annyira fiatal, ám annál lelkesebb görög istennel. Az akció olyannyira sikeres volt, hogy ingyen utazáson kívül ebéd és hazaszállítás is lett belőle. Első benyomásnak az Alfa Romeókról nem rossz, ugye?
Adatok: Az általam tesztelt autó 1,6 Twin Spark 16 V motorral dorombolt. |
A lehetőség
Talán a múlt az oka, talán a pr-tevékenység, de a körülöttem élők többsége még ma is vakon megy el a tény mellett, hogy ez az autó már nem ritkaság az utakon. Még mindig úgy kezeljük, mint egy fétist, mint a dolce vita szimbólumát. Szívesen állítanám cinikusan, hogy én kivétel vagyok, és vállrántva vettem át az autó kulcsát, de be kell vallanom, nem így történt. Már a hír hallatán, hogy enyém lehet, ha kis időre is, gyorsabban dobogott a szívem.
És aztán ott állt előttem. Nem tudtam leplezni csalódottságomat, hogy ismét beigazolódott kissé általánosító elméletem, miszerint minden autó szürke. Igen, a dolce vita álomautó kékesszürke metál színű volt. Szép, szép, de szürke! Miért nem paprikapiros vagy merész citromsárga, esetleg feltűnő fűzöld? Tipikus női reakció, de női tesztelő vagyok, vagy nem?
Együtt
Aztán beültem, és repültünk. Mert tényleg repültünk. Az 1,6-os motor olyan erővel robbant minden zöldre váltó lámpánál, hogy rájöttem: ezzel az autóval igen nehezen lehet 50-nel menni. Mély, latinos hangon dorombolt, különösen, hogy szerencsére megéreztem igényét: gázt neki, magas fordulatszámon szeretne pörögni! Szeretett, pörgött. Hegyre fel, autópályán, városban, mindenhol. Kisebb fennakadásokat okozott az általam megszokottnál jóval harapósabb fék, de hát én úgyis biztonságiöv-párti vagyok aki meg nem kapcsolja be, az vessen magára. Szintén jelentett némi bizonytalanságot a szokatlanul könnyű kuplung, az első kilométereknél bizonytalannak is éreztem az autót, de ez az érzés gyorsan elmúlt.
A belső tér első látásra lenyűgöző. A kárpit, a borítások tökéletesen harmonizálnak. Kár, hogy a szépségre törekvés néhol elnyomta a praktikusságot. Ha például le szeretnénk húzni ablakunkat, annyira hátra kell nyúlnunk a gomb eléréséhez, hogy annál már a jobb kéz használata is praktikusabbnak bizonyult. Ennél nagyobb gondot csak az okoz, hogy ha leengedtük a jobb oldalunkon található könyöktámaszt, akkor a kézifék behúzására mindenképp, de lehet, hogy a sebességváltásra is utasunkat kell megkérnünk.
Mindenesetre bármennyire is szeretnék olyan hibát találni a kocsiban, ami arra késztetne, hogy ne vágyjak rá, csupán egyet sikerült: a színét. Ezennel felhívnám a forgalmazó figyelmét, hogy ha megajándékozna egy példánnyal, akkor más színben tegye! Minden más maradhat, majd nem húzogatom az ablakot, hátra meg úgysem akartam ülni! Ja, és még valami: ne adjanak el belőle olyan sokat, mert ha Opel Astrát csinálnak belőle, hova lesz a dolce vita?