Életmód

A szenvedélyes Bagolytól az intrikus Rókáig

Kész állatkert! - gondoltad már dühödben, szétnézve a munkahelyeden. És milyen igazad van! Összeállításunkban te is megtalálhatod a kollegáidat!

Bagoly

Végtelenül bölcs és éleslátó, kortól függetlenül. Kerüli az érintkezést az ostoba, kétszínű, akarnok emberekkel, még akkor is, ha azok a felettesei. Konfliktushelyzetekben általában nem borít asztalt, látszólag legyőzött ellenfélnek tűnhet, ám később az elraktározott információkat felhasználja. Hatalmas erő szunnyad benne, de támogatás híján ezt nem aknázza ki. 

Itt olvashatsz arról, hogy milyen a munkában, a kollégáival, és hogyan alakíthatsz ki vele jó viszonyt. »

Birka

Általában ötlettelen, együgyű személy, aki a külvilág felé fontosabbnak tünteni fel munkahelyi pozícióját, mint amilyen az valójában.  Legtöbbször makacs és önző, szívesen uralkodik mások felett. Gyakran előfordul, hogy ostobasága akarattal párosul, és véghezviszi terveit még akkor is, ha nyilvánvalóan rossz irányba halad.

Itt olvashatsz arról, hogy milyen a munkában, a kollégáival, és hogyan alakíthatsz ki vele jó viszonyt. »

Fülemüle

Alapjában véve vidám, színes egyéniség, aki nagy népszerűségnek örvend kollégái között. Hatalmas munkabírású. Merészen elébe áll a konfliktusoknak, határozott véleménnyel, de mindig igazságosan oldja meg a problémákat. Azonos nemű kollégái közül néhányan féltékenyek rá, áskálódnak ellene közkedveltsége miatt, amin a Fülemüle – rendkívüli érzékenységének köszönhetően – képes hetekig is elrágódni.

Itt olvashatsz arról, hogy milyen a munkában, a kollégáival, és hogyan alakíthatsz ki vele jó viszonyt. »

Hangya

Megbízható, jószándékú, együttérző típus. Azonban konfrontációt akkor sem vállal fel, ha az a munkahelyi csoport széthullásához vezethet. Bármikor kérhetünk tőle segítséget, számára örömet és nem pluszmunkát jelent mások támogatása.

Itt olvashatsz arról, hogy milyen a munkában, a kollégáival, és hogyan alakíthatsz ki vele jó viszonyt. »

Kaméleon

Igen befolyásolható, az éppen jelenlévő véleményét támogatja. Soha nem mond nyíltan véleményt, igyekszik menekülni mindenféle konfrontáció elől. Ügyesen keveri a lapokat, hol csendben, hol valamelyik csoporthoz csapódva szinte észrevétlenül érvényesíti saját érdekeit. Az átváltozás nagymestere: némelykor tudatos munkavállaló, máskor visszahúzódó, gyámolításra szoruló személyiség.

Itt olvashatsz arról, hogy milyen a munkában, a kollégáival, és hogyan alakíthatsz ki vele jó viszonyt. »

Róka

Látszólag kitárulkozik, folyamatosan mások elismerését keresi. Megpróbálja uralni a kollégáit, és észrevétlenül a főnökét is. Meggyőződése, hogy bárkit orránál fogva vezethet, senki nem lát át jól felépített taktikáin. Rosszul kivitelezett munkáknál a felelősséget munkatársaira hárítja. Ez a típus kizárólag a saját érdekeit képviseli, könnyen megvesztegethető.

Itt olvashatsz arról, hogy milyen a munkában, a kollégáival, és hogyan alakíthatsz ki vele jó viszonyt. »

Bagoly

Munka:
• Rendkívül elhivatott, munkája egyben szenvedélye is.
• Nem taktikázik, nem keres kerülő utakat. Hisz abban, hogy tehetsége és maximálisan elvégzett munkája elég ahhoz, hogy feljebbvalói elismerjék.
• Folyamatosan új megoldásokon dolgozik, kikapcsolódásként legtöbbször szakmájához kapcsolódó irodalmat olvas.

Kollégákhoz való viszonya:
• Öntudatos, a cél érdekében olykor agresszív egyéniség, aki szívesen alakít ki a munkahelyi kapcsolataiból szorosabb barátságot.
• Az „igazság bajnoka”, ha mégis megalkuvásra késztetik, a számára fontos kollégákkal mindig tudatja megalkuvása okát.
• Igyekszik megérteni mások nem mindig egyenes viselkedését, amíg az nem sérti súlyosan morális elveit.

Hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a Bagollyal?
Sallangoktól mentes, egyenes, a tőle idegen gondolkodásmódra is nyitott ember, nem nehéz vele jó viszonyt kialakítani. Munkájával kapcsolatban folyamatos visszajelzésre vágyik, szívesen veszi az építő jellegű kritikát is. Ha érdekkel közeledünk hozzá, azt azonnal kiszimatolja, ezért mindenféle taktikát kerüljünk vele szemben.

Birka

Munka:
• A munkához való hozzáállását a közönyösség és a tűzoltás jellemzi, vagyis határidőn túl, felületesen dolgozik.
• Szeretne kreatív elmeként feltűnni, de a Birka típus és az ötletesség futólag sem találkoznak.
• Állandó dicséretre és pozitív visszajelzésre van szüksége ahhoz, hogy feladatát ellássa.

Kollégákhoz való viszonya:
• Új munkahelyén eleinte észrevétlen, szótlan, a hierarchiában a nála erősebb kollégákkal keresi a kapcsolatot.
• Gyakran negativista és konokul ellenálló, igazából csak a Róka típussal tud kialakítani szorosabb kapcsolatot.
• Viselkedésével lelohaszt másokat, helytelenítve azok ötleteit, véleményét vagy érzéseit.

Hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a Birkával?
Az örökösen sértett Birkának soha ne mondjunk negatív észrevételt, még akkor sem, ha jó szándék vezérel minket. Éreztessük vele munkája fontosságát, hangsúlyozzuk nélkülözhetetlenségét. Szeretne minden kollégájával bizalmas kapcsolatot kialakítani, ezt azonban ügyesen kerüljük ki, mert később a megosztott információkkal gátlástalanul visszaélhet.

Fülemüle

Munka:

• Munkájában ötletes, merész, nem retten meg a kihívásoktól.
• Szívesen dolgozik a munkaidején túl, ha számára érdekes feladatot kap.
• Kiváló csapatjátékos, de önállóan is képes rendkívüli munkák megoldására.

Kollégákhoz való viszonya:
• Az összes típus közül a legnyitottabb személyiség, gyakran válik belőle a munkahely „lelki szemetesládája”.
• Kifejezetten érzékeny mások problémái iránt, szinte kivétel nélkül mindenki szívesen időzik a társaságában.
• Erőteljes humora, pozitív életfelfogása és jól fejlett igazságérzéke miatt a munkahelyi kapcsolatai szoros barátságokká alakulhatnak át.

Hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a Fülemülével?
A legnyitottabb típus, ezért elég, ha önmagunkat adjuk. Fontos számára a nyíltság, a közvetlenség. Soha ne hazudjunk neki, mert nagyon nehezen bocsájt meg. A legtöbb Fülemüle kiváló humorérzékkel rendelkezik, és ugyanezt nagyra értékeli másokban is. A legapróbb figyelmességnek is óriási jelentőséget tulajdonít, gyermekien örül egy kedves e-mailnek, vagy akár egy szem cukorkának.

Hangya

Munka:
• Nincsenek új, kreatív ötletei, de a rábízott feladatokat maximálisan elvégzi.
• Munkahelyére kizárólag bankautomataként tekint, hiányzik belőle az elhivatottság, elkötelezettség.
• Nem vágyik magasabb posztra.

Kollégákhoz való viszonya:
• Mindenkivel jó viszonyt alakít ki, soha nem – vagy csak nagyon ritkán – mond nyíltan negatív véleményt.
• Bár nyitott és érdeklődő munkatársaival szemben, mégsem alakulnak ki a munkahelyi kapcsolataiból életre szóló barátságok.
• Szenvedélyessége a munkahelyén kívülre korlátozódik, hobbijában éli ki magát, barátait is ebből a körből választja.

Hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a Hangyával?
Barátságos egyéniség, alapjában véve kedveli a kollégáit. Számára legfontosabb az őszinteség, a humor és a figyelmesség. Vele szemben nincs szükségünk játszmákra. Kerüljük a túlságosan kitárulkozó, közvetlen viszonyt és az intrikákat.

Kaméleon

Munka:
• Akárcsak egész lényére, munkavégzésére is a folyamatos ingadozás jellemző: azokat a feladatokat, amelyek látványosak, nagy elismeréssel járnak, szívesen elvégzi. Azonban a kötelező – ám elismeréssel nem járó – munkákat hanyagolja, esetleg megpróbálja másoknak átadni.
• Csak elismert pozicíóban érzi jól magát: ezért éppen aktuális állását átmenetinek tekinti és kapcsolati tőkeépítésre használja, hogy elérje végső célját.
• Bármilyen feladatot is kap, a munka számára munka marad, az előírt nyolc óránál se többet, se kevesebbet nem dolgozik.

Kollégákhoz való viszonya:
• Könnyen alkalmazkodik az összes típushoz, pillanatok alatt képes belehelyezkedni és egyetérteni akár ellentétes véleményekkel is.
• Kiismerhetetlen, soha nem lehet megtudni, hogy hogyan keveri a paklikat, „kinek az oldalán áll”.
• Kellemes, de mindenképpen felszínes munkahelyi kapcsolatot alakít ki valamennyi típussal.

Hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a Kaméleonnal?
Tartsuk meg a három lépés távolságot, miközben igyekezzünk kifejezetten barátinak mutatkozni. Soha ne kényszerítsük nyílt véleményalkotásra, ezzel végleg elfordíthatjuk magunktól. A Kaméleon szereti a pletykákat, és rendkívüli módon vonzódik az állatokhoz, a természethez, szívesen cseveg ezekről a témákról.

Róka

Munka:
• Kevés érdemi munkát végez, azt viszont soknak és pótolhatatlannak tünteti fel.
• Főnöke előtt mások munkáját, ötleteit gyakran sajátjaként tálalja.
• Önelégült, vagyis meggyőződése, hogy munkahelyén senki – saját főnökét is ideértve – nem ért nála jobban egyetlen feladathoz sem.

Kollégákhoz való viszonya:
• Igyekszik mindenkivel jó viszonyt kialakítani (apró ajándékokkal, figyelmességekkel), cserébe elvárja a folyamatos támogatást.
• Munkaidejében kedvenc időtöltése az „Aki nincs jelen, fúrható” társasjáték.
• Kollégáit alattvalóinak tekinti, akik látszólag behódolnak neki.
• Munkahelyi barátságot csak hasonló intrikussal, illetve feletteseivel képes kialakítani.

Hogyan alakítsunk ki jó viszonyt a Rókával?
Hallgassuk meg véleményét, majd ismerjük el éleslátását, tapasztalatát. Dicsérjük képességeit, humorát (erre általában rendkívül büszke), hibáira semmiképp ne mutassunk rá. Ügyeljünk arra, hogy intrikáiban ne vegyünk részt, mert később a felelősséget ránk hárítja. Legcélravezetőbb, ha érintkezéseink során kerüljük a munkahelyi témákat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése