Életmód

Önismeret nélkül nincs gyógyulás!

Amikor a lélek beteg, a test akkor is jelez, ha nem veszünk tudomást a problémáról. A 36 éves Halmos Bori egy komoly betegség után ismerte fel, hogy minden gödörbõl ki lehet mászni. Élményeit internetes naplóban örökíti meg, melyet rengetegen olvasnak.

A légiutas-kísérőként dolgozó Bori egy hosszabb repülőút után összeesett az utcán. Kilenc hónapig tartott, mire az orvosok kiderítették, hogy az ismeretlen eredetű Crohn-betegség támadta meg a szervezetét. Hét éven keresztül szedett olyan gyógyszereket, melyekkel sikerült az állapotát elfogadhatóvá tenni, ám 2002-ben a kór kezdett úrrá lenni a szervezetén. Erős hasi fájdalmai és csillapíthatatlan magas láza volt, 45 kilóra fogyott. Orvosai szerint az élete komoly veszélybe került.

Elemésztette magát

„Csak akkor kezdtem el komolyabban gondolkodni azon, hogy a betegségemnek nem csak fizikai okai lehetnek, amikor rövid idő alatt sokat romlott az állapotom – meséli Bori. – Szó szerint elemésztettem magam. Éreztem, hogy nem babra megy a játék, hanem az életem a tét. Kezdtem felismerni, hogy mélyen belül nem szeretem saját magamat, ezért nem tudok meggyógyulni. Közönyös voltam, fásult, nem hittem semmiben, és nem tudtam örülni semminek. Magamba fordultam, és olyan nyomorultul éreztem magam, hogy egy halálos betegséget vonzottam. Egy következő nagy rosszullét kellett ahhoz, hogy felismerjem: a döntés az én kezemben van. Vagy megadom magam a betegségnek, és ezzel nagy fájdalmat okozok mindenkinek, akit szeretek, vagy úgy döntök, hogy igenis élni fogok. Az utóbbit választottam!”

Újra tanult járni, szeretni

Bori állapota 2004-ben megint romlani kezdett, annyira, hogy műtétre volt szüksége. Kioperálták a vékonybél gyulladt szakaszát, ám rövid időn belül újra operálni kellett. A gyógyszerek miatt elvékonyodott vastagbél egy darabját, illetve a petevezetéken kialakult tályogot távolították el.

„Amikor a műtétek után felébredtem, a családom és a barátaim aggódó arcát látva felismertem, hogy a betegségemmel nem csak a saját életemet keserítettem meg. Arra kényszeríttettem a szeretteimet, hogy ne önmagamért szeressenek, hanem úgy, mint egy beteget. Anyukám a karjában hozott ki a kórházból. Bő fél évet töltöttem náluk, ezalatt újra tanultam járni, szeretni, élni. Kemény lecke volt, de felismertem, hogy nincs gyógyulás önismeret nélkül, és hogy az életemért magam felelek.

Akkor, ott meghoztam a döntést, és úgy érzem, onnantól kezdve „tenyerére vett” az élet. Megtanultam szeretni, és elfogadni, hogy szeretnek. Új munkám lett, egy mentőszolgálat diszpécsere vagyok. Itt ismertem meg a páromat, Pistit. Igaz társra leltünk egymásban. Vele kaptam egy másik ajándékot, a fiát, Bencét, akit addig egyedül nevelt. Az a nyugodt szeretet, amiben most élünk, az egész családomat boldogabbá teszi. Mindnyájunk örömére jövőre „bazi nagy lagzit” tervezünk. És egy kisbabát…”

A folytatásért kattints ide »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top