Életmód

Tudós nõk

A L’ORÉAL Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság közös ösztöndíjprogramjában három, anyag- vagy élettudomány témájában kutató hölgy kapta a rangos elismerést: az egyenként több ezer euro értékû ösztöndíjat.







Jakupcsek Gabriella
Kutatónők és feleségek, anyák 

Az idén harmadik alkalommal meghirdetett pályázatra olyan 30, 35, illetve 45 év alatti kutatónők jelentkezését várták, akik a magyar felsőoktatási kutatási intézményekben, illetve az MTA kutatóintézeteiben dolgoznak.
A L’ORÉAL-UNESCO kutatói ösztöndíjprogram védnökei dr. Magyar Bálint oktatási miniszter és dr. Romics László, az MTA Orvosi Tudományok osztályának elnöke. Az egyedülálló kezdeményezés célja, hogy felhívja a társadalom és a gazdasági szféra figyelmét a tudományos életben gyakran háttérbe szoruló tehetséges nők kutatási eredményeire és elismertesse azokat. A beadott pályázatok alapján idén is a magyar tudományos élet kiválóságaiból álló
szakmai zsűri választotta ki azt a három kutatót, akik a két 3500, illetve az egy 4000 eurós ösztöndíjat átvették. A hivatalos díjkiosztó ünnepségre a Magyar Tudományos Akadémia épületében került sor, a rendezvény háziasszonya Jakupcsek Gabriella volt.








dr. Dobrev Klára
Kik a díjazottak?

A prof. dr. Ádám Veronika akadémikus vezette zsűri dr. Hernádi Klárának, a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszéke docensének a nanocsövek előállítása és alkalmazási területe tárgyában végzett kutatásai alapján, dr. Helyes Zsuzsannának, a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézete adjunktusának az új mechanizmussal ható fájdalomcsillapító gyógyszerek fejlesztése tárgyában végzett kutatásai alapján, valamint dr. Barabás Orsolyának, az ELTE TTK Elméleti Kémiai Tanszéke munkatársának a dUTPáz (DNS anyagcseréje szempontjából alapvetően fontos) enzim működési mechanizmusának feltárása tárgyában végzett kutatásai alapján ítélte oda az elismerést.
Tudományos munkájuk mellett dr. Hernádi Klára és dr. Helyes Zsuzsanna két gyermek édesanyja. A díjazottakat dr. Dobrev Klára, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének felesége, dr. Szabó Szilvia, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium helyettes államtitkára, majd dr. Ránky Katalin, a L’ORÉAL Magyarország vezérigazgatója (aki maga is kutatóként kezdte pályáját), valamint dr. Gresiczki Péter, a Magyar UNESCO Bizottság főtitkára üdvözölte.                 







Mit kutatnak a díjazottak?

Barabás Orsolya az ELTE TTK Elméleti Kémiai Tanszékének munkatársa, akinek a fehérjekrisztallográfia módszertanának alkotó felhasználásával először sikerült megfejtenie egy – a sejtek DNS anyagcseréje szempontjából alapvetően fontos –  enzim (a dUTPáz) működési mechanizmusát. Mivel ennek az enzimnek a csökkent működése olyan folyamatokat indít el, melyek a rákos, illetve vírusfertőzött sejtek elhalását hozzák létre, ezért a Barabás Orsolya által feltárt fehérjeszerkezet kiindulópontja lehet gyógyszerek fejlesztésének is. 
Helyes Zsuzsanna a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetében dolgozik egyetemi adjunktusként. Kiemelkedő jelentőségű tudományos eredményeket ért el a fájdalomérzés kialakulásában szereplő mechanizmusok megismerésében, melyek alapján új mechanizmussal ható fájdalomcsillapító gyógyszerek fejlesztése kezdődött meg. 
További munkájának célja, hogy olyan gyógyszereket hozzon létre, melyek hatékonyak a ma még nem kezelhető idegi eredetű fájdalom gyógykezelésében.
Hernádi Klára a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének docense, a Természettudományi Kar dékánhelyettese. Szakterülete a fizikai kémia, ezen belül a heterogén katalízis és az anyagtudomány. Oktatási tevékenysége szerteágazó. Publikációs tevékenységét 67 idegen nyelvű folyóiratcikk, egy tankönyv és 12 könyvfejezet fémjelzi. Munkáira eddig több mint 900-an hivatkoztak, ami aláhúzza szakmai rangját. Hernádi Klára a nanocsövek előállítását és alkalmazási területeit tanulmányozza. A nanotechnológia fontos szerepet játszik a kémiai ipar átalakításában, egy új környezetbarát kémia megteremtésében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top