Miből fakad szeretteink érzelmi terhelésének ilyen fokú elfogadása? Milyen árat fizetünk ezért?
Abban mindenki egyetért, hogy míg a külvilág tele van velünk nem törődő, akár nekünk kifejezetten rosszat akaró és minket bántalmazó, megalázó emberekkel, addig a családunk és legközelebbi barátaink szeretettel vesznek körül. Ez a szeretet türelmet és megértést szül, amivel megpróbálják megérteni lelkiállapotunkat, és elviselni viselkedésünket. Meghallgatják a minket ért sérelmeket (amennyiben megosztjuk velük), megvigasztalnak, bátorítanak. Ez eddig rendben is van, ez a “dolguk”. De hol van a határ?
“Borzalmas türelmetlen vagyok,
ordibálok és parancsolgatok
otthon” – jegyezte meg egyik ügyfelem mintegy mellékesen. – “Persze a családom megérti, hogy milyen
nehéz nekem most a munkahelyemen.” Ezzel ejtette is volna a témát, ha én nem kezdem el feszegetni egy kicsit. Ez a magatartás hogyan segít feszültsége levezetésében? Milyen hatással van rá a légkör, amit így otthon teremt? Mit gondol, a munkahelyén általa megvetett és bántó viselkedés hogyan hangzik, és mennyivel elfogadhatóbb otthon, az ő szájából? Hosszú távon
mit vár a szeretteitől? Milyen képe van önmagáról? Milyennek szeretné
látni önmagát ebben a szituációban? Milyen más módon tudná “felhasználni” családja szeretetét és megértését
feszültsége levezetésére? Ennek milyen más előnyei is lehetnek? Ha
szüksége van a tombolásra, ezt hol és hogyan tudná megtenni úgy, hogy közben senkit ne károsítson?
Sajnos nagyon sokan, főleg megfigyelésem szerint a férfiak (elnézést az általánosításért, ez csak az én tapasztalatom) otthon “hozzuk be” azoknak az
érzéseknek a megélését, amit
a külvilágban elvettek tőlünk. Így ha elvették a tekintélyünket, akkor otthon megköveteljük az akár túlzott tiszteletet, ha haszontalannak érezzük magunkat vagy félünk munkánk elvesztésétől, otthon érzékeltetjük fontosságunkat és nélkülözhetetlenségünket, ha sok munkánk van, otthon csak pihenünk, míg másra hárítjuk a közös terhek (pl. gyereknevelés, háztartás) viselését, tekintet nélkül arra, őket milyen más kötelességek terhelik.
Amikor felismerjük, hogy viselkedésünkkel
szeretteink jóindulatát és türelmét
tesszük próbára, érdemes feltennünk magunknak a fenti kérdéseket. Sokszor kiderül, hogy egy
munkahelyi konfliktus megoldása már
nem a magánügyünk, nem halasztható addig, ameddig mi kibírjuk. Érdemes még időben felismerni, ha ezzel
otthoni kapcsolatainkat is rontjuk, ez extra motivációt adhat a megoldás kereséséhez. Fontos a családtagjainkkal, szeretteinkkel való kommunikáció is.
Meséljük el a problémákat, kérdezzük meg, ez milyen hatással van rájuk, és mondjuk el, milyen támogatásra van szükségünk. Így elindulhat
egy párbeszéd arról, hogyan tudnánk közösen javítani az otthoni helyzeten addig is, amig a “külső” problémával birkózunk.
