Életmód

Lúdtalp

Igen gyakori eltérés, mely komoly lábpanaszokat okozhat. Bármely életkorban kialakulhat, de fõ szerepe a boltozatokat fenntartó kis lábizmok kifáradásának van. Modern életünkben cipõbe kényszerített lábunk nincs kitéve a mezítláb járás során kitett terhelésnek, így izmaink elsatnyulnak.

A lúdtalp kialakulása

Az izmok egy idő után képtelenné vállnak a boltozat fenntartására, és a terhelés a szalagokra-csontokra tevődik át. A szalagos-csontos elemek túlterhelődése fájdalomhoz vezet. A kisgyermek lába is rendelkezik a boltozatokkal, csak a bőséges bőralatti zsír elfedi ezeket.

A lábboltozat tornával, egyenetlen talajon mezítláb szaladgálással javítható. Kevés gyereknek nyílik rá lehetősége, hogy a fűben órákat szaladgáljon. A szülők azonban otthon is végezhetnek olyan játékos feladatokat a gyermekeikkel, melyek segítenek a lúdtalp megelőzésében.

A lúdtalp kezdetben csak estére-délutánra jelentkező belboka illetve lábhát fájdalmakat okoz. A fájdalom azonban előbb-útóbb “felszalad” az alsó végtagon, a térdet, csípőt majd a gerincet is érintve. Ha lábunkat építőkockákból képzeljük el, akkor érhető, hogy az alsó kihúzása megbontja az egész “építmény” egyensúlyát, és végül az egész borul!

A lúdtalp kezelése

 Játékos torna gyerekeknek
Rakjunk egy virágcserepet a szőnyegre, és öntsünk ki apró, lábujjal megragadható tárgyakat (pl. tépett papír, üveggolyó, lego, ceruzák) a padlóra. A feladat az, ki tud többet berakni lábujjait használva adott idő alatt, majd lehet borítani a tartót, és kezdődhet minden elölről.
Fiatal korban mindképpen, de idősebbeknél sem késő soha megpróbálni gyógytornával visszaállítani a kis lábizmok erejét.

Ehhez nem kell speciális gép vagy felszerelés, csak odafigyelés és fantázia! A gyermeket vigyük (biztonságos) kavicsos vagy füves, egyszóval egyenetlen felületre, és hagyjuk, hogy rohangáljon kedvére mezítláb! Ez terheli-használatra kényszeríti a lábizmokat, és jótékony hatással van a koordinációra, boka stabilitásra is. Lakásban is segíthet egy durva rongyszőnyeg. Játékos gyakorlatokkal még a legelvetemültebb bajkeverők figyelme is leköthető a szent cél érdekében.

A lúdtalpbetét

A betét egy passzív segítség, használatával még jobban ellustulnak az izmok. Felnőttkorban azonban gyakran ez az egyetlen megoldás. A betétet fokozatosan kell beszoktatni, napi egy órával emelve a használati időt.
A betétet évente lehet és kell cserélni, mert ellapul-elkopik.

A nyáron a helyzet nehezebb, mert papucsba a betét nem helyezhető és a kereskedelmi forgalomban elérthető papucsok, bár drágák (akár 2-3X áron árulják, mint a gyógycipőt), ritkán hatásosak.

Próbáljunk olyan szandált keresni, amibe beilleszthető a betét, ebben segíthet az ortopéd cipész, gyógyászati segédeszköz bolt szakképzett munkatársa.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top