Életmód

Hogyan változtatták meg a szilikon-hidrogél lencsék kontaktlencse viseleti szokásainkat?

A felmérések azt igazolják, a legtöbb kontaktlencse viselõnek támadnak kisebb-nagyobb kellemetlenségei a lencse viselete során.




Ma már azonban van megoldás a problémáikra, mégpedig a szilikon alapú kontaktlencse, amely sokkal több oxigént enged a szemhez, mint elődei.
Ilyen a CIBA Vision O2OPTIX™ lencséje is.

Az Európai lencseviseleti szokásokra irányuló felmérésből* kiderült, hogy a kontaktlencse viselők naponta átlagosan 11 órán keresztül használják lencséjüket. Ugyanakkor a felhasználók 84 %-a saját bevallása szerint napközben időnként elszundít a lencsében. Ez a hagyományos kontaktlencsék csökkent oxigén áteresztő sajátossága miatt tilos lenne, s a felmérések szerint erről a lencseviselők 75%-át tájékoztatta is szemorvosa.

Úgy tűnik, a felhasználók egy része kifejezetten szeretné, ha napközben szundíthatna anélkül a kényelmetlenség nélkül, hogy el kellene távolítani szeméből a lencséket.
A kutatásból arra is fény derül, hogy a kontaktlencse viselőknél egyéb tünetek, úgymint irritáció, idegentestérzet, szemvörösség, szárazságérzet kisebb-nagyobb gyakorisággal egyaránt jelentkeznek. Fenti tünetekért az esetek egy részében a szem csökkent oxigénellátása felelős. A szárazságérzetért, illetve a lencse szemen történő száradásáért pedig a páciensek sajnálatos módon egyre gyakrabban előforduló csökkent könnytermelése, a lencsék magas víztartalma és párolgása együttesen felelős.

A statisztikákból az is kiderült gyakran azok is túlhordják a lencséket, akik tisztában vannak ennek káros következményeivel. Ez azért veszélyes, mert ha azonnal nem is, de késői szövődményként a szem súlyos megbetegedéseihez vezethet.




A szem oxigén hiányból fakadó tünetei igen változatosak lehetnek, a homályos látástól a szem vörösödésén, a szaruhártya ereződésén keresztül a súlyos szöveti elváltozásokig igen széles a tünetek skálája.

Mindezeket felismerve kezdett kutatásba a CIBA Vision olyan korszerű megoldásokat keresve, amelyek lehetővé teszik, hogy a lencséket biztonságosan, felgyorsult életritmusuknak megfelelően hosszabb ideig viselhessék a felhasználók. Ennek a fejlesztésnek az eredménye az O2OPTIX™ kontaktlencse. Újgenerációs, szilikon-hidrogél alapanyaga lehetővé teszi, hogy alacsony víztartalom mellett is, ötször több oxigént juttasson a szaruhártyához, mint a hagyományos lágy lencsék. Ezzel megelőzhetjük a szem oxigén hiányból fakadó vörösödését, ereződését, az alacsony víztartalom miatt megszűnik a lencse száradása, ez által a lencse optikai tulajdonságai stabilakká válnak, megszűnik a nap vége felé megjelenő homályos látás. Az O2OPTIX™ lencsék csukott szem mellett is megfelelő mennyiségű oxigént juttatnak a szaruhártyához, ezért a lencse korlátlan idejű nappali viselet mellett akár maximum 6 napon keresztül is folyamatosan viselhető.





Dr. Bujdosó Anna
Szemész szakorvos
CIBA Vision



*Ciba Vision Európai Felmérés 2003.


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top