Apának lenni jó

A néhány éve hazánkban is felfedezett apák napja korántsem napjaink fogyasztói társadalmának gyarló terméke. Sőt! Éppen az igazi, maradandó értékekre szeretné irányítani a figyelmet.

A szülő-gyermek kapcsolatban az anyák szerepét elismerés és figyelem övezi. Ám az apákról mintha kissé megfeledkeztünk volna, jóllehet gyermekük iránti felelősségük semmivel sem kisebb, mint az édesanyáké. Az apák fontos példaképei gyermekeiknek. E szerep lebecsülése társadalmi problémákhoz vezethet. John Selby amerikai pszichológus szerint személyiségük úgy beépül a gyermek legbensőbb énjébe, hogy egy életre befolyásolja az utód emberi kapcsolatait.

– Világéletemben nehezen jöttem ki az apámmal – mondja Péter. – Vonalas, szigorú tanárember volt, akinek mindenáron meg akartam mutatni, hogy a bátorságommal, lezserségemmel – amit akkor nagyon modernnek hittem – könnyebben érvényesülök majd. Hát nem sikerült… Apám a szíve mélyén kudarcként élhette meg, hogy nem tudott arra az útra téríteni, amelyikre szeretett volna. Ami megdöbbentő: néhány éve ugyanúgy gondolkodom, mint annak idején ő. Csak most értem meg igazán, amikor már késő, hiszen évek óta nincs közöttünk. De lehet, hogy mindez mégsem teljesen hiábavaló, hiszen itt a négy gyerkőc – most már nekem kell nagyot alakítani. Iszonyatos felelősség! Főként, hogy lassan valamennyi a fejemre nő. Éppen ez a csodálatos. Fölnézni a fiamra, aki olyan magas már, amilyen én mindig is szerettem volna lenni, látni
a lányomat, aki máris igazi nő, pedig csak néhány éve pottyant le róla a tojáshéj. Míg hazánkban ma is bevett gyakorlat, hogy váláskor az édesanyát tartják alkalmasabbnak a gyermekek további nevelésére, addig a tengerentúlon – továbbá az Európai Unió egyes országaiban is – változott a helyzet. Ennek ellenére számtalan férfi küzd csupán a láthatás alapvető jogáért is. Az ellentábor többnyire éppen a felelősségvállalás képességét kérdőjelezi meg a vitás esetekben.
Német szociológusok közelmúltban végzett felmérései szerint a családos férfiak csak annyiban és annyi ideig vesznek részt gyermekük nevelésében és gondozásában, amennyiben és ameddig kedvük tartja.– Furcsa elképzelések élnek néha az emberekben – mondja a 32 éves Zsolt. – Én minden nőnek azt tanácsolnám, eszébe ne jusson gyereket vállalni azért, hogy egy kapcsolatot vagy házasságot megmentsen, esetleg kierőszakoljon. A gyerek ugyanis két emberé. Amikor az én kislányom fogant, szinte rögtön megtudtam, hogy útban van hozzánk. Teljesen természetesnek tűnt, hogy a születésénél én is ott legyek. Fantasztikus érzés volt a kezemben tartani, mégis csak fél év múlva fogtam fel igazán, hogy valóban apa lettem, és apának lenni jó. A mi életünk úgy alakult, hogy a feleségemet korábban visszahívták a munkahelyére, és egy időre én maradtam otthon gyesen. Minden férfinak azt ajánlanám, kóstoljon bele ebbe a szerepbe. Csodás és tanulságos tapasztalatokat szerezhetnének ily módon, s valószínűleg másképp néznének nemcsak az anyákra, hanem az év összes, apaként eltöltött
napjára is.