Fogfájás elleni mágikus eljárásokra már a Kr.e. 16. századból származó, egyiptomi Ebers-papirusz is utal. A ráolvasást, füstölést, szent, illetve varázserejű tárgyak, amulettek fájós fogra helyezését, vagy például farkas- és múmiafogak nyakba akasztását olykor gyógyszerek alkalmazásával kombinálták. Marcellus Empiricus (5. sz.) mágikus receptekkel teli latin gyógyszerkönyvében, a Crisis, Crasis, Cancrasis varázsigének tulajdonít fájáscsillapító hatást.
Cato a Daries, Dardaries, Astardaries varázsige alkalmazását javasolja testi kínok ellen. Paracelsus például bolhafüvet tett a fájós fogra, majd amikor megmelegedett, elásta a trágyadombba. Van Helmont szerint a béka lábujjcsontja a legjobb fájdalomcsillapító, Heurnius ezzel szemben a varangy bal csípőcsontját ajánlja a fájós fog bedörgöléséhez. Ínyt dörzsölni azonban lehet halott ember fogával is, ám ez veszélyekkel jár, mert következtében a fájós fog magától kihullhat. Igen hatásos módszer a fájdalom átküldése, különösen fákba, mivel a fák nem tudnak utóbb reklamálni. E varázslatot a következőképpen hajthatjuk végre. Hántsuk le kissé a kiszemelt fa kérgét, metsszünk ki egy szilánkot a törzsből, ezt döfjük óvatosan a fájós ínybe, épp csak annyira, hogy bevéreződjék, majd a szilánkot illesszük vissza a helyére, és hajtsuk rá a lehántott kérget. Ha a szilánk visszanő a fába, a fogfájás elmúlik.
Hatásosabbnak bizonyultak a növényi eredetű orvosságok. A görög-római patikusok elsősorban porcsin, margitvirág-gyökér, gyanta, szerecsendió, szegfűszeg, illetőleg friss juhsajt alkalmazását ajánlották. Ókori eredetű az a gyógyszerkeverék is, amelyet a 16. századi Roscellus ajánl, és amely hosszú borsból, masztixből, szurok-, borsikafűből, tárkonygyökérből és pálinkából készült.
A 16. században a fahéjat, a borsot, a bételt, a teát, a kávét, továbbá a dohányt használták fájdalomcsillapításra. A mákgubóból kivont ópium (laudanum) és a bétel bizonyult valóban hatásosnak. Létezett növény, amelynek fogfájás-megszüntető hatását neve is mutatja. Például az őszi margitvirág foggyökérnek nevezett gyökerét kellett rágni. Ezt szinte egész Európában használták. A mechanikus eljárásoknak is akadtak hívei. A legegyszerűbb módszer a fog kihúzása. Egyszerű annak, aki húzza, kevésbé annak, akinek húzzák. A 20. század elejéig a fogászok nem végeztek orvosegyetemet, sőt sokáig vizsgát sem kellett tenniük. A vándor foghúzók (latinul: dentifrangibuli) közt akadtak valóságos művészek, de véres kezű kontárok is.
A fájdalomcsillapításnak is akadtak kiváló mechanikus módjai.
A 19. század elején élt angol fogász, Perkins például valószínűleg akupunktúrás tűkkel szüntette meg betegei kínjait. Még ennél is hatásosabb módszert ajánlott viszont egy Colla nevű fogorvos a 19. század elején: szerinte, ha izzó vassal égetik a beteg fülét, azonnal elmúlik a fogfájása és ebben minden bizonnyal igaza is volt.