nlc.hu
Életmód
Szépülés a zuhany alatt!

Szépülés a zuhany alatt!

Én az a nõ vagyok, akinek mindig kevés a napi 24 óra. Munka és gyerekek mellett szinte mindennel az utolsó pillanatban készülök el. Mindig rám kell várni mindenkinek. Szinte rémálom minden reggel.




Két hete volt az első alkalom, amikor végre meglephettem a családom. Én készültem el elsőnek. Számomra is hihetetlen, de a rendszeres fürdőszobai készülődésem a töredékére csökkent. Persze ezt nem magamnak köszönhetem, és nem is a családomnak, hanem a Veetnek.



Nincs min csodálkozni, a titok csak annyi, hogy kipróbáltam az új Veet szőrtelenítő krémet, amelyet zuhanyzás közben kell használni. Hihetetlen, hogy a lábam pontosan annyi idő alatt lett sima és selymes, ameddig a zuhanyzásom tartott. Annyira egyszerűen, és mégis annyira tökéltesen. Csak felkentem a lábamra a mellékelt kis szivacs színes felével a krémet, és egy perc múlva már a tus alatt álltam.

Miközben mostam a hajam, persze egyszer–kétszer lepillantottam, hogy a víz lemosta-e már a krémet? És láss csodát! Hidratáló formulája tényleg olyan különlegesen vízálló és olajjal dúsított összetevőket tartalmaz, amely vízzel való érintkezés során csak lassan oldódik. Ezután már csak le kellett törölnöm a szivacs másik felével, és elégedetten tapintani végig az eredményen. A nehezén túl voltam percek alatt. A hajszárítás és a sminkelés is valahogy sokkal tempósabbra sikerült. Amikor belenéztem a tükörbe, szexinek és vonzónak éreztem magam.






Mire a család kikászálódott az ágyból, én már üdén, frissen és ápoltam



kortyoltam a jól megérdemelt reggeli kávémat. A kedvesem először az órára pillantott, majd a naptárra – gondolom, azt hitte hétvége van, majd pedig elmosolyodott.



Leült mellém, és finoman végigsimította a lábamat. Mozdulatában éreztem az elismerést, pillantásában pedig a megelégedést.




És azóta minden reggel titokzatosan összemosolygunk, miközben végigsimítom a bőröm, és arra gondolok, bárcsak minden ilyen sokáig tartana…


 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top