Rock, csajok, satöbbi

Yorgosz az egykori görög táncház egyik legismertebbek fazonja volt. Mindenkivel jóban volt, újakhoz, régiekhez is volt egy kedves szava. Mindig „utazott valamiben”, hol zenében, hol festészetben. Így van ez ma is: míg legújabb képei a belváros egyik legelegánsabb galériájában láthatók, Lepés Gáborral, társával a Balkán Fanatikban, második lemezükre készülnek.

Yorgos, a párizsi festő

Gyerekkoromban festő és régész szerettem volna lenni.  A festő-őrület még az általános iskolában uralkodott el rajtam, amikor a folyosón megláttam Paul Klee, Van Gogh reprodukcióit. Volt egy Rembrant is, ami nagyon tetszett. Persze, akkoriban azt sem tudtam, ki festette ezeket a képeket… De magával ragadott a képzelet: híres művész leszek! Elég vicces lehettem, a szüleim pedig teljesen meg voltak rémülve: Juj, vége a gyereknek! Így is volt, tényleg végem volt, mert aztán jött a Beatles-mánia, Rolling-őrület. Néhány hónap múlva már zenésznek készültem. Gyorsan elkezdtem dobolni tanulni. Tanulni? A görög néptánccsoport volt az első „zeneiskolám”.

Magyar vagyok

Mire felnőttem, legalább hatféle verziója volt a nevemnek. A Georgiosból végül György lett az anyakönyvemül szolgáló papírdarabon. A szüleimet, a hasonló, baloldali gondolkozású menekült görögökkel együtt befogadta ez az ország, munkát, kenyeret adott. Lakást, otthont, szeretetet, mindent. Nem benyalásból mondom, így volt.
Először az ózdi Lenin Kohászati Műveknél dolgoztak, nemrégiben elvesztett öcsém gyermekparalízise miatt költöztünk Pestre. A Kőbányai úti görög gettóban éltünk, minden szombaton görög buli volt. Felső tagozatra már magyar iskolába jártunk, az utcán pedig „beverekedtük” magunkat a legmenőbb galerikbe. Koncertekre jártunk, Bergendyre a Ganz Művelődési Házba, Illésre. Barátokat szereztem, sokat kaptam tőlük. Ezért érzem itthon nagyon otthon magam, mert magyarként nőttem fel.

Tzortzoglou Georgios /Yorgosz

– Zenész, képzőművész – Elvált, két lánya van: Teodóra 15 éves, Zoé 13 éves – Zenekarai: Vízöntő, Kolinda, Gépfolklór, Kaláka, Neoton,  Zsarátnok, Barbaro, Balkan Fanatik  • A Balkan fanatik honlapja »

Ütősökkel az éjszakában

Apám mindenképpen azt szerette volna, ha mérnök leszek, be is nyomott egy középiskolában, ahol általános műszerészként végeztem. Utáltam az iskolát, nem sokat láttak a tanárok. A zene egyre fontosabb lett, doboltam ezerrel. Bár soha nem tanultam, autodidaktaként kezeltem a hangszert, iskoladobosból hamar váltottam a Rolling Stones számokra, és a Bihari Táncegyüttest is fél év elteltével otthagytam az első igazi zenekar ütősének állva. Évekig csináltuk a Kolindát. Aztán létrehoztuk a Gépfolklórt, délszláv, balkán zenét játszottunk, már akkor az ún. világzene útján járva. Mindig is az volt az álmom, hogy népi hangszereket is használva a tardicionális dallamok –  kincsek, amiket át kell menekíteni –  rockos, beatesebb, a kornak inkább megfelelő  hangzásban szólaljanak meg. Így hoztuk létre a Barbarót és legutoljára a Balkán Fanatikot is.

Egy szabad ember      

26 éves voltam, amikor először jártam Görögországban. Megrázó volt. Gombóc a torkomban. Szóval klassz dolog volt, de megrázó. Olyan furcsa volt minden. Az ember egy életen át Görögországról álmodik, elképzeli százszor, ezerszer. Már nem is tudom, mi hatott rám legjobban, azóta annyi sok élmény ért kint. Rengeteget vagyok lent.  Főleg azután, hogy  2000-ben megnyertem egy Onassis néprajzi ösztöndíjat. Akkor vagy jó öt évet keményen, szinte teljes egészében Görögországban töltöttem. Motívumokat gyűjtöttem, rengeteget rajzoltam, festettem. Volt egy  klassz kis kiállításom, anyagi sikereim is voltak. Nem függtem senkitől. Olyan jó érzés volt, hogy van pénzem, persze, ne arra gondolj, hogy Rolls Royce-szal jártam, még csak a legdrágább éttermek sem vonzottak. De nem kellett arra gondolnom, hogy jaj, holnap mi lesz …?

Színpadról a stúdióba

Valamikor imádtam a színpadot, felmenni, táncolni, ugrálni. Az egésznek a hangulatát. Mindenki azt gondolta,  rengeteget csajozom. „A Yorgos már megint másik csajjal van” –  mondták a srácok. Közben én inkább barátkoztam, élveztem egy nőnek a szellemiségét is, nem csak a testét. Ma is vannak ilyen lányok, akik nagyon csinosak, nagyon tetszenek, de csak barátság van köztünk. Nem mindenáron kell megszerezni azt a nőt! Én nagyon bírom, hogy a barátaim, és nem a csajaim.
A szerelem, az más. Abba belehalok…Hát persze.
Ma már jobban élvezem a stúdiómunkát, ritkán énekelek. Inkább szövegeket írok, ha kell, a népdal-feldolgozás inspirál. Mivel nem tudnék mást csinálni, maradok az én balkáni világomnál.

Fotók: www.warnermusic.hu