Életmód

Vibráló szenvedély?

Nem, kérem. Nem kell fanyalogni, ez itt nem egy újabb PR cikk... Megvettük, párunkat rávettük, kipróbáltuk.

Már amikor az első reklámok megjelentek, elkezdte pisztergálni a fantáziámat a vibrációs gyűrű. Kicsit olyan érzés volt, mint nagymenőkkel babszemben pókerezni. Egy kicsit extrém, egy kicsit más, de mégis csak a drogériáig kell érte elmenni, nem pedig egy szexshopba szemlesütve, ahol már a választékot sem tudnám beazonosítani, és bokáig pirulva fordulnék ki az ajtón. Kísérletező kedvű, felnőtt asszonyállatnak bevállalható terep. Amikor pedig az újságírás Kolombuszaként – itt tekintet párásodik, felelősség átérez – feláldozva magam az olvasói igények oltárán a kipróbálásig jutva bevontam emberemet eme megterhelő feladatba: láss csodát, nem ütköztem ellenállásba.





A gyártó weboldaláról:





Egy gyűrű a férfire, mindkét fél örömére.
A Durex Play Vibrációs Gyűrű 20 perc vibráló gyönyört nyújt mindkét fél számára.
A gyűrű igény szerint ki- és bekapcsolható. Kísérletezzetek kedvetekre, hogy elérjétek a maximális stimulációt.
A vibrációs gyűrű óvszerrel és anélkül is használható, biztonságos és higiénikus, hiszen beépített elemmel működik, és használat után eldobható.

A célszerszám beszerzése

A helyzet ott kezdett gyanússá válni, hogy első körben nem kaptam sehol. Azon gondolkodtam, hogy vagy nagyon a kampány elején vagyunk, és még nem jutott el mindenhova az árukészlet, vagy ez valami titkos fegyver egy titkos összeesküvés-elméletben, mindenki tudja, hogy ez maga a mennyország és már elkapkodták előlem a muníciót…
Mint később kiderült, ez utóbbi fennforgásáról beszélhetünk.
Nagy nehezen beszereztem a tesztelendő darabot, melyről enyhén pironkodva kértem áfás számlát…

A célszerszám felfedezése

Otthon, mint gyermek a cukorkaboltban, szemrevételeztük a snájdig kis játékszert, hogy még utolsó pillanatban visszahőkölhessünk, ha valami nem nyeri el a tetszésünket. De a diszkrét kis mütyür nem váltott ki belőlünk ellenérzést.
Kis szilikongyűrű, egy ponton elhelyezett kapszula formájú szerelvénnyel.

A célszerszám felépítése
 
Házi anatómia-gyorstalpalónkon hamar rájöttünk, hogy mely pontot hivatott izgatni a a rejtélyes kapszulka….
Csodafegyverünk már csak a  kellő pillanatra várt a bevetés szempontjából.
Egy tökéletes péntek este és (jó) pár Cuba Libre már elég indokot szolgáltatott arra, hogy hivatástudattól vezérelve az ajtó feltépése után az ágyban végre szerepet osszunk neki.







Lássuk a tényeket!

Felhelyezés:
Semmi bonyodalom, óvszerrel is tökéletesen működik.
Első benyomás:
Aktív röhögőgörcs. Egy kicsit a helyzet komikumán, egy kicsit az érzésen.
(- Maga szerint jó helyen van?
– Igen szerintem jó…
– Várjon, kicsit elfordult, megigazítom…
– Mindenképp…)
Ugyanis egy turbó minivibrátor lép működésbe koffeintablettát nyelt hörcsögöt meghazudtoló intenzitással.
Az első ijedtség után
A szerkezet kiképzése nagyon pontos, pont ott vibrál, ahol vibrálnia jó.
Jó-e a jó?
Nem, nem szeretnék terápiába járni ezzel a felvetéssel, a kérdés valós. Nem arról van szó, hogy nem szeretném én a jót, félreértés ne essék. De. Kétségtelen, hogy a gyűrű a csiklónál vibrál, ami ugye jó, mert rossz az nem lehet. De viszonylag kevés szükség van a partnerre. Kvázi tartja a gyertyát a mi örömünkhöz. Persze empátiajátéknak nem rossz, ha éppen azt akarjuk játszani, hogy mi vagyunk a gyorslövetű… Mert az izgatás annyira intenzív, hogy hamar odaérünk és elpukkan a buborék. Ami nem több annál, mintha csak magunk lennénk. Egy a kérdés. Hol van ebben a partner?
A partnernek persze eközben nem rossz, úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy hathatós péniszmasszázsban részesül. Persze lehet, hogy a rutintalan használat tette, de ez volt az első benyomás. Hiányzott az együtt, az odáig és ott együtt jó érzése, ami lássuk be, egy jó szerelmeskedés alapillére.
Élménynek mindenképpen jó volt, belefér a szexáulis élet színesítése kategóriába.
De azért utána mi levettük….

Az abszolút pozitívum

Ebben a tikkasztó nyári hőségben – legyünk őszinték – hamarabb kifullad a harci kedv, a gyűrű viszont megenged néhány pihenőszakaszt, mert lelkesen bizsereg, ha mi épp nem moccannánk.

A filozófia

Azt gondolom a tökéletesen eltalált piaci-rés esetével állunk szemben. Játékos, bizsergető, nem közönséges, vállalható kis segédeszköz.
Beváltja az ígéretét: Play…
Bár a mindennapi játszadozáshoz egy kicsit borsos az ára (1600-1800 forint között mozog), vállakozó kedvűeknek érdemes egyszer kipróbálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése