Nõ kvadon bikiniben?

A kvad hasznos kis jószág, ha például erdőben, megközelíthetelen helyeken szeretnénk közlekedni, állatetetőbe ételt tenni, fákat menteni és ezer apró, nem látható fontos dolgot megoldani. Erre való a kvad valójában. Persze érdekes és izgalmas, tehát ki kell próbálni, főleg, ha adódik rá lehetőség. A lehetőség pedig besétált az ajtón, a Nagy Nap –  Élményajándék szervezői jóvoltából. Magamtól mondjuk nem jutott volna eszembe, hogy kipróbáljam, de ők úgy gondolták, pont ezzel az élménnyel lepnének meg, én meg bár nem tudtam, mi ez, nem tiltakoztam hevesen, bár kicsit kerek lett a szemem, amikor közölték, olyan ruhát vegyek fel, amit nem sajnálok…
Kicsit szkeptikus is voltam: mi lesz ebben nekem jó? De amikor megérkeztünk az érintetlen erdőbe, a patak mellé és felsorakoztak a kvadok, már kicsit hevesebben vert a szívem.

Nő a patakban

Nő hercig szkafanderben

Legelébb egy hercig szkafandert kaptam, s már ott kezdtem gyanakodni, hogy nem a körömlakképítő amatőr vetélkedő döntőjére érkeztem.
Miután már úgy néztem ki, mint egy Michelline-baba, jött a gyorstalpaló oktatás és pici gyakorlás. Bukosisak fejre, kéz a gázon, indulunk! Az erdei utacska, könnyen abszolválható pályának tűnt, csak hirtelen vettünk egy viszonylag éles kanyart jobbra. Konkrétan a patak irányába. Egészen konkrétan a patakba…Itt kicsit felszaladt a szemöldököm, de mondták: Hajrá, hajrá Kovács néni!
Térdig a patakban, hatalmas köveken haladni egészen izgató volt. Persze úgy kapaszkodtam, mint szabadnapos denevér a hullámvasúton, s jobbára már a bugyimból is csavarni lehetett a vizet, de kezdett igazán tetszeni a dolog.
A patak után egy húzósabb emelkedő következett. A túravezetők elképesztően profik voltak, nagyon kedves, pozitív csapat, soha nem éreztem, hogy ne lennék biztonságban. Ha kellet húztak-

vontak, ha kellett csak mondták, honnan, s hogyan vegyem az akadályt, ami néha első ránézésre szinte reménytelennek tűnt.
Az emelkedő után pihentető dombgalopp következett. Itt lehetett kicsit huzatni a gépet. Persze ez az a pont, ahol azért figyelni kell, mert kezdeti sikereinken szerzett pillanatnyi biztonságunk azért még nem igazán elég arra, hogy elragadtassuk magunk. De azért lehet menni… Haj lobog, mell kinő és feszesen domborodik, miénk a világ…Hiába, ezt adja a száguldás élménye…

Még nem voltunk elég sárosak…

Sárosan az igazi…

Amikor felértünk a domra, romantikusan őzcsalád érkezett a völgybe… Kekec énem szinte már giccsért kiáltott volna, de helyette csendben figyeltük az idillt.
Kis pihenő után kínáltak volna meg a triálpályával, de ahhoz nem éreztem elég

Elégedett napközis hörcsög

bátornak magam, meghagytam a férfiaknak. Inkább még pár pocsolyát szerettem volna kipróbálni, ezért készséges túravezetőink remek kátyúkat és latyakokat térképeztek fel szórakoztatásomra.
Miután kicsit végre összesároztam a szkafanderemet elindultunk visszafele.
Domb, emelkedő, lejtő, az ismerős terepen már tiszta élvezet volt a “száguldás”. Hetykén és szinte magabiztosan ültem a nyeregben várva, hogy jöjjön a patak. De az sajnos visszafele nem volt megközelíthető…Valahogy mégsem akaródzott leszállnom, így végül visszacsorgva a túra elejére nyomhattam még egy bónusz patak challenget….
Kimelegedve, kipirulva, mint egy egészséges, elégedett napközis szálltam le a kvadról és azt gondoltam: még, még, még!!!!


Egyszer talán a triálpályát is bevállalom….