A méhnyakrák kialakulásának megelőzését szolgáló Liliom programot – 2006. június 1-től -második alkalommal hirdetik meg idén. A program elsődleges célja, hogy növekedjen a méhnyak-szűrővizsgálatokon résztvevők száma. A kezdeményezés először 2005 szeptemberében került megrendezésre, és minden idők egyik legeredményesebb szűrőprogramjának bizonyult. Hatására jelentősen megnőtt az adatok szerint 4,2%-ról 8,5%-ra emelkedett, és így megduplázódott – a méhnyak-szűrésen résztvevő nők aránya.
A rosszindulatú daganatos betegségek Magyarországon az összes haláleset mintegy egynegyedét okozzák. A daganatos halálozás mérséklésének egyik legígéretesebb stratégiája a lakosság szűrővizsgálata, azaz a panaszmentes személyek időről-időre megismételt vizsgálata a betegség fennállásának valószínűsítése vagy kizárása céljából.
I. A kiírás
A Kívül-belül Nő néven meghirdetett fotópályázatra az egészséges női léttel kapcsolatos műveket várnak a kiírók. Az alkotások témái a női élet bármely területét párkapcsolat, munka, család, gyerek, egészség, szépségápolás, öltözködés, szórakozás, hobbi, utazás érinthetik, és bármely mozzanatát bemutathatják, melynek központjában a női egészség szerepel.
II. Formai követelmények
1. A pályázaton eddig még egyéni kiállításon be nem mutatott, 2005. december 31-e után született művek vehetnek részt. Egy pályázó maximum 3 alkotással pályázhat, kivételt képeznek ez alól a képsorozatok. Kérjük, ha műfaji vagy méretbeli korlátozáson kívül eső művel kíván indulni, azt feltétlenül jelezze, hiszen a célunk az, hogy minden pályaműnek lehetőséget adhassunk a megmérettetésre. A pályázaton csak eredeti műveket tudunk fogadni (fénymásolat, eredeti mű reprodukciója alapján elkészített egyedi alkotás a pályázaton nem vehet részt). A pályázathoz mellékelni kell a pályázó adatait: név, irányítószámmal ellátott pontos postacím, születési idő, telefonszám, e-mail cím.
2. Pályázni digitálisan készített fotókkal és papírképekkel is lehet. Amennyiben papírképpel pályázik, a benyújtott kép mérete legalább: 18x15cm legyen. A digitálisan készített képek esetében legalább 300 dpi felbontású, és nem nagyobb mint 3MB fájlt tudunk fogadni e-mailen.
3. A pályaműveket a VM.Komm Kommunikációs Tanácsadó Irodába, a 1136 Budapest, Pannónia u. 4. címre várjuk, a borítékra írják rá Kívül-belül nő. Amennyiben elektronikus úton kívánják eljuttatni, kérjük, küldjék az info@liliom.hu e-mail címre.
III. Határidő
A pályázatoknak legkésőbb 2006. november 10-én, 24.00 óráig kell megérkezniük.
A pályázatok elbírálására 2006. november 25-ig kerül sor, az eredményről 2006. november 30-ig minden pályázót értesítünk.
IV. Díjak
A pályamunkák elbírálásáról civil zsűri gondoskodik, amelynek tagjai a Liliom programot szervező cégek képviselőiből, illetve az általuk felkért szakemberekből állnak.
A döntőbe került pályaműveket ünnepélyes díjkiosztó keretében mutatjuk be, amelynek pontos időpontjáról és a kiállítás helyéről később tájékoztatja a szervező a résztvevőket.
A pályázatra benyújtott legjobb három mű alkotóját jutalmazzuk. Az 1. helyezett 100 000 forint díjazásban részesül. A 2. és a 3. helyezett egy-egy 40 000 forint értékű digitális fényképezőgépet kap jutalmul. Az erkölcsi és anyagi elismerés mellett a legkiválóbb műveknek médiamegjelenési lehetőséget is biztosítunk.
A zsűri fenntartja a jogot arra, hogy egy-egy helyezést ne ítéljen oda, vagy pontegyelőség esetén arra, hogy többen részesülhessenek díjazásban, illetve, hogy különdíjat adjon ki.
V. További információk
Kérjük, a további részletek megismerése érdekében tüzetesen olvassa át részvételi szabályzatunkat, amely hozzáférhető a Liliom program honlapján a (www.lilom.hu), valamint a www.lilly.hu a weboldalakon, illetve igényelhető a (06 1) 270 2822-es és a (06 1) 350 6951-es telefonszámon, vagy az info@liliom.hu e-mail címen. A pályázaton csak olyan pályaművek vehetnek részt, amelyek megfelelnek a pályázati kiírásnak.
Reméljük, Önt is pályázóink között tudhatjuk majd!
A pályázat kiírója:
Országos Tisztifőorvosi Hivatal
Kommunikációs Főosztály