nlc.hu
Életmód
Rád indult a fõnök?

Rád indult a fõnök?

Kollégák gyakran napi tíz-tizenkét órát töltenek egymás társaságában. A fél életünket együtt töltjük. A nagy kérdés az, hogyan kell viselkedned, ha esetleg fõnököd – számodra kellemetlenül – több figyelmet fordít rád.





A nőkkel mindig csak baj van – legalábbis a viccek szerint. A férfi munkatársakról nem születnek többé-kevésbé gonosz poénok. Mintha velük minden a legnagyobb rendben lenne, pedig…
Munkatársak között sok alkalom nyílik-nyílhat szerelmi-szexuális kapcsolat létesítésére, mely elkerülhető is, és többféle folytatása is lehet. Abban az esetben, ha az érzelmi és fizikai szálak mindkét fél teljes megelégedésére bontakoznak, vagy nem bontakoznak ki, minden normálisan működik. Viszont a főnöknek megadatik, hogy nyugodtan válogathat, nézegetheti kolléganőit, hiszen a beosztottaknak legtöbbször kevés lehetőségük van kinyilvánítaniuk a nemtetszésüket. Munkahelyi flörtölés esetén egészen más helyzetben vannak a nők és a férfiak, sőt az sem mindegy, hogy a felettes melyik nemhez tartozik.

Zaklatás vagy kedveskedés?

Női főnök ritkábban keveredik olyan munkahelyi szexuális kapcsolatba, ami csak a trófeáról szól, mivel tudja, milyen kényes viszony lehet ez, és mennyi bonyodalom származhat belőle. Valljuk be, kicsit más a helyzet a férfi vezetővel: ha érdeklődni kezd irántad, leginkább te lehetsz az, akik kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetsz. Ha a felettesed megkörnyékez, jól teszed, ha vigyázol magadra és az elért pozíciódra.
A legtöbb vezető a feljebbvalói rang velejárójának tekinti, hogy beosztottjait szinte tulajdonként kezelje. Ám ő a viselkedését semmiképp nem érzi zaklatásnak, hiszen a vállad megsimítását, ruhádra tett célozgatását vagy ebédre invitálását merő jóindulatból és vágyból teszi. Ezért ha főnököd többször és hosszabban legelteti rajtad a szemét, ha arról érdeklődik: miről sustorogtok a folyosón a kávégép mellett, mikor, kivel chatelsz munka helyett vagy miért nem érsz rá túlórázni, bizony felmerülhet benned, figyelmessége több mint amit egy kolléga megengedhet magának.


Mézesmadzagot húzva





Szólj hozzá a fórumokhoz!
• Kikezdett velem a főnök »
• Zaklat a főnök »
• Mit akar a főnök, ha nyomul? » 
Egy szerelmes vezető szemszögéből vizsgálva a dolgot, nagyon nehéz megállni, hogy a beosztott kedvessel ne kivételezzen, és hogy teljességgel palástolja érzelmeit. A megkülönböztetett bánásmód miatt nehézségeid adódhatnak a kollégáid körében, és ha nem rendezed a helyzetet, nemcsak az érted sóvárgó főnököddel, hanem a munkatársaiddal és a magánéleted főszereplőivel is konfliktusaid támadhatnak. Persze ismert ezen viselkedés ellentettje is, de számodra az sem túl kellemes. Főnököd megteheti azt is, hogy a kivételezés látszatát is elkerüli, és az elfogadottnál jóval nagyobb elvárásokat támaszt feléd. Talán megnyugtató: szakemberek szerint ha molesztálódat új célok kezdik érdekelni, téged a jövőben békén hagy.





Bókok helyett

A teremtés koronái, főleg ha magasabb beosztásban dolgoznak a munkahelyükön, legtöbbször több önbizalommal bírnak, mint a hazai környezetben. A kezdeti bókok, dicséretek és invitálások egy ideig akár még jól is eshetnek neked, hiszen nincs az a nő, akinek ne esne jól, ha megtetszik a főnökének. Viszont ha felettesed túllépi azt a határt, ami a saját felállított etikád szerint megengedett, és számodra kellemetlen szituációkba kerülsz miatta, nem árt elgondolkodnod rajta, mit is tegyél. A bókokból tolakodó bizalmatlankodás lehet, és neked egyre kellemetlenebb a tudomására hoznod, anélkül hogy megsértenéd és veszélyeztetnéd az állásod: nem illik a beosztottja mellét bámulni, fenekére sózni, ízetlen viccekkel bombázni, még ha kedveskedve is teszi.


Kisírt szemek, „haragszomrád”

A statisztikák szerint a legtöbb nő szégyenérzetet és megbotránkozást érez, ha a főnöke az ő érzései és kérése ellenére bókokkal halmozza el, azaz molesztálja. Ha munkahelyeden van bizalmas kollégád, barátnőd, beszéld meg vele bátran a szituációt. Viszont ha úgy érzed, az irodában nincs kivel megosztanod a gondjaidat, mindenképp érdemes egy ranglétrával feljebb menned. A személyzeti vezető vagy a főnököd főnökének a titkárnője és az asszisztense befolyással bírhatnak a zaklatódra, és ha elmérgesedne a helyzet, nekik van a legnagyobb hatásuk.







Elkerülendő szituációk 




• Felejtsd el és tedd félre a hétvégékre szexi ruhadarabjaidat, munkahelyedre konzervatívabb, visszafogottabb öltözékben menj.

• Ha már foglalt vagy, illetve ha egyszerűen nem érzed szimpatikusnak felettesed viselkedését, s nem akarsz ilyen viszonyba bonyolódni, legyél nagyon megfontolt a munkahelyi ünnepségeken mint a rövid távú kapcsolatok létesítésének ideális terepén. Különösen, ha a buli az estébe nyúlik, és előkerül némi alkohol is. Észrevétlenül vonulj időben félre!

• Veszélyekkel jár a túlórázás téged inzultáló kollégával. A közös munka és persze a közös önsajnálat jó alkalmat kínálhat főnöködnek egy később megbánható folytatásra.

• Nincs jobb alkalom egy kiküldetésnél. Idegen városban, ahol olyan unalmasak az esték, és ismerősökkel való találkozásra sem kell számítani, főnököd bátrabbá válhat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top