2006. December 11.

Amikor nem tudsz önmagad lenni

Hányszor érzed úgy, hogy nem adod saját magadat? Úgy viselkedsz, hogy késõbb el sem hiszed, hogy az te voltál. Így lemerevedtél, amikor valaki rád förmedt? Ennyire kivetkõztél magadból valami hülyeség miatt?

Szász Kata

Olvasd el szerzőnk korábbi írásait!
Sikerakadémia »
Legyél sokkal sikeresebb! »
Rólad van szó, dönts szabadon! »
Törődj többet magaddal a boldogságodért! »
Mi hiányzik az életedből? »
Hány lehetőséget szalasztasz el naponta? »
A személyes kapcsolatok hatalma »
Hogyan tehetnek elhatározásaid kitartóbbá? »
Változtasd meg az önképedet! »
Hogyan ne essünk a saját csapdánkba? »
Ami a szádon, az a fejedben? »
A nézeteltérés tudománya »
Mások szerint túl… vagy? »
Milyen szerepet vállalsz? »

Így védekeztél, amikor a támadódnak egyszerűen semmi köze ahhoz, amit csinálsz, és nem is ért hozzá?

Nem tudtál válaszolni? Túl gyorsan válaszoltál, gondolkozás nélkül?

Nagyon sok ügyfelemtől hallom, hogy bizonyos szituációkban egyszerűen nem ismernek önmagukra. Napjaik nagy részét azzal töltik, hogy újra és újra lejátsszák az agyukban a megtörtént párbeszédet vagy találkozást, és őrlődnek azon, hogy miért nem viselkedtek az elveik szerint vagy korábbi elhatározásaiknak megfelelően. Amikor az adott szituációban találják magukat, minden alkalommal elvesznek benne, nem képesek gondolkozni és tudatosan irányítani a helyzetet.

Évi a munkahelyén szörnyen érezte magát. A kolléganője egyfolytában ráborította az összes munkát, és még kritizálta is, míg ő maga nem sokat tett. Ahányszor Évi elhatározta, hogy véget vet ennek a helyzetnek, és elmondja, amit gondol, mindig a torkán akadt a szó, amikor eljött az adandó alkalom. Kolléganője minden kitörését sóbálványként hallgatta végig, majd egy hétig szenvedett attól, hogy nem mondta el a véleményét.

Zsófi felső vezető egy vállalatnál, és ugyan meg van elégedve a munkájával, úgy érzi, egyszerűen nem tud a beosztottaival kommunikálni. Inkább mindent maga csinál meg (ezért sokkal többet dolgozik, mint szeretne), mint hogy kiossza a feladatokat. Egyszerűen nem találja meg a hangját a beosztottaival, retteg a konfliktustól.

Szilvi pedig a kapcsolatában szenved: sokszor érzi úgy, hogy elveszett. Bár szereti a párját és szeretve érzi magát, elvesztette önmagát, és nem tudja, hogyan találja újra meg úgy, hogy ez ne menjen a kapcsolata rovására. Nem tudja, hogyan mondja ki, hogy szüksége lenne Szilvi-idő-re, mert ahányszor megpróbálta, mindig másképp hangzott, mint azt előre elképzelte, és persze más fogadtatásban is részesült a kijelentés, mint szerette volna.

Azt hiszem, hogy három dolog szükséges ahhoz, hogy magabiztosan, hatékonyan és célratörően tudjuk kifejezni magunkat a jó pillanatban (és nem utána, a képzeletünkben).

1. Tudnod kell, hogy ki vagy.
2. Fel kell ismerned, hogy mi indítja be benned a nem kívánt reakciót.
3. Találd ki, hogyan tudnád kialakítani a saját stílusodat egy új környezetben vagy szituációban.

1. Ki vagy?

Igen, ez a régi, zavaróan tág kérdés, ami azt kutatja, mi a lényege az összetett és érdekes embernek, aki vagy. Mi a saját stílusod? Mi igazán fontos neked? Mi mozgat és ösztönöz? Milyen értékekkel nem tudsz együtt élni? Mik az erősségeid? Mi hoz zavarba? Igazán mi érdekel? Hogyan működsz a legegyszerűbben, a legkisebb fáradsággal és a legnagyobb örömmel? Leginkább, hogyan beszélsz, nevetsz, játszol, dolgozol, alkotsz, fejlődsz, gondolkozol és öltözöl, ami a legjobban kifejezi mindezt?

2. Mi van rossz hatással rád?

Mindannyian tele vagyunk félelmekkel, és sokszor fel sem ismerjük, hogy ezek mekkora hatással vannak a viselkedésünkre. Hirtelen ugranak elő, egy helyzet vagy mondat kicsalogatja őket, és teljes pályát ad nekik a viselkedésünk vezetéséhez. Figyeld meg, melyek azok a helyzetek, melyekben a legkevésbé érted és szereted a viselkedésedet. Mi történik olyankor benned? Ha tippelned kellene, mi váltotta ki benned ezt az érzést? Mennyire vagy felelős ezért? Sokszor a félelem automatikus beugrása irányítja azt, ahogy egy helyzetet vagy a másik viselkedését interpretáljuk. Ha félre tudnád tenni ezt a félelmet, milyen más értelmezése lehet a szituációnak? Hogyan reagálhatnál másképp? Akkor mi változna?

Évi esetében kiderült, hogy egyszerűen kisebbségi érzése van a partnerével szemben. Úgy érzi, ő nem annyira jó képességű, nincs akkora tudása, ezért minden lenyel. Amikor a kolléganője munkát halmoz rá, rátör a bizonyítási kényszer. Amikor a másik kritizálja, magában mélyen igazat ad neki, mert elhiszi, hogy úgysem tud elég jól dolgozni. Közben persze tudatosul benne, hogy mindent megtett, és a végeredmény is megfelelő, de a kisördög mégis lebénítja a partnere előtt.

3. Hogyan alakítsd ki a stílusodat egy új szituációban?

Sokszor teljesen tisztában lehetünk magunkkal, mégis nehezünkre esik önmagunkat adni, amikor megváltozik a környezetünk vagy a szerepünk. Ez megeshet, amikor munkahelyet vagy munkakört váltunk, amikor be- vagy kilépünk egy kapcsolatba/ból, amikor hirtelen szülő lesz belőlünk, vagy éppenséggel kirepül a fiókánk, és nem találjuk a helyünket. Sokszor kicsit meg kell változtatnunk a stílusunkat ahhoz, hogy egy új környezetben megálljuk a helyünket. Például ha éppen magasabb pozíciót kaptál, hogyan akarsz viselkedni ebben az új szerepkörben, ezzel az új felelősséggel? A csapatod új tagjaival? A régi kollégáiddal? Ha munkahelyet váltasz, hogyan tudsz beilleszkedni az új hely kultúrájába? A legnagyobb kérdés az, mennyire maradjunk hűek önmagunkhoz, és mennyire csiszolódjunk?

Zsófiról kiderült, hogy nagyon kényelmetlenül érzi magát ebben a magas pozícióban. Nem érzi magát érdemesebbnek erre a posztra, mint társait, akik közül kiválasztották, és nehezen alakítja a főnök szerepét. Úgy gondolja, beosztottai bizonyosan neheztelnek rá, és retteg attól, hogy egyszer csak kiborul a bili. Nem tudja, hogyan találja meg a főnöki hangot, amivel eléri, amit szeretne, ugyanakkor nem tűnik parancsolgatónak. Fél más munkáját kritizálni, ezért inkább nem adja le a feladatokat. Szeret jóban lenni, barátkozni a munkatársaival, de akkor hogyan tartsa meg a tekintélyét? Ettől visszahúzódó lett, és valóban érezhetővé vált egy bizonyos rossz hangulat a munkahelyén. Kollégái ezt a visszahúzódást barátságtalan, felsőbbrendű viselkedésként értelmezték (hmm, rajtuk is segíthetne a nézőpontváltás).

Legyen példaképed!
Segítséget adhat, ha példaképeket keresel. Hozzád hasonló embereket, akiknek sikerült beilleszkedniük, és kiteljesedniük az adott szituációban. Ők mit adnak fel? Mit nem adnak fel? Melyek a siker nélkülözhetetlen eszközei?

Szilvinek rá kellett jönnie, hogy annyira próbál megfelelni a kapcsolatában, hogy teljesen alárendelte magát annak. Félt, hogy elveszíti a társát, ha túl önálló, ugyanakkor viszont a fulladásig nyomta el a saját igényeit. Így ahányszor eldöntötte, hogy változtat, már annyira tele volt keserűséggel, hogy túl nagy változtatásokat követelt, túl erőteljesen, ami a partnerét bizonytalanította el. Ettől megint visszahúzódott, és folytatódott az ördögi kör. Nehezen találta meg az egyensúlyt, meg kellett tanulnia úgy folytatni a saját életét, hogy ez már a kapcsolaton belül sikerüljön.

Érdemes azt is megfigyelned, mikor veszíted el a hangodat? Próbálj válaszolni a következő kérdésekre: Mikor hajtasz fejet? Ki előtt? Minek az érdekében? Mely helyzetekben nem szólalsz meg? Mikor esik nehezedre megtalálni a megfelelő szavakat? Mikor mondod el csak a féligazságot?

Ha felismered a szituációt és a saját felelősségedet benne, már jó úton haladsz a változtatás felé. Sokszor az is segít, ha naplót vezetsz, meglátod, milyen kevés gyökerük van ezeknek a kellemetlen helyzeteknek.

Szerzőnk: Szász Masover Kata
Az Egyesült Államokban szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatokból és jogból. Gazdasági ügyvédként dolgozott New Yorkban és Észak-Kaliforniában. Az egyik legnevesebb coaching intézet, a kaliforniai Coaches Training Institute diplomájának megszerzése óta mint executive és életviteli coach dolgozik. 2004-ben családjával költözött haza Magyarországra.
Egy kisfiú és egy kislány édesanyja.
Szász Kata honlapja »